82.rész-Elégtétel...

Shadow P.o.V.

            Az egész estét a kórházban töltöttem. Fel-alá járkáltam a műtő előtt és vártam, hogy mikor hozzák ki végre. Amint nyílt az ajtó, rögtön oda kaptam a fejem. Ott feküdt, nyakig betakarva, tehetetlenül… Ez az egész az én hibám!

Elkísértem a szobájához és végig vele voltam. Nem tudtam nyugton maradni, egyik sarokból mentem a másikba…Végül leültem az ágya melletti székre…

   -Sajnálom! –megfogtam a kezét- Mindez miattam történt. Tudom, hogy még az altató hatása alatt vagy, de akkor is el kell mondanom, különben megbolondulok. Bár ha tudnád rólam, amit csak nagyon kevés embernek mondtam el, akkor biztosan azt mondanád, hogy elmegyógyba való vagyok. Szóval...én már láttam, hogy ez fog történni veled, csak azt nem tudtam, hogy mikor. Látnokként élek és kell élnem, amíg csak létezek, és ez nem olyan nagy áldás, mint azt a legtöbb film bemutatja…Ha pontosabb részleteket is láttam volna, akkor most nem feküdnél itt…Meg tudsz nekem valaha bocsájtani?

   -Rinko? –nyitott be hozzánk Hye Na –Hoztam neked egy kis sütit meg üdítőt. Később egyél egy kicsit, legalább ne hagyd el magad.

   -Rendben, köszönöm. Mentek?

   -Igen, de holnap reggel megint jövök hozzád. Nem hagylak sokáig egyedül.

   -Imádlak!

   -Én is. Szia!

   -Szia! Jó éjt!

   -Neked is.

Miután Hanna kiment, még hosszú órákon keresztül szorongattam Hero kezét…Annak ellenére, hogy nem vagyok vallásos, most mégis imádkozni próbáltam…

Hye Na P.o.V.

            Másnap az volt az első dolgom, hogy visszamenjek Rinkoékhoz a kórházba. Nem akartam sokáig egyedül hagyni, mert most nagyon érzékeny…

Mikor odaértem az ajtóhoz, benéztem a kis ablakon és láttam, JJ már ébren van és Shadow fejét simogatja, ezért inkább nem mentem be, nem volt szándékomban megzavarni őket…

Jae Joong P.o.V.

            Nem sokra emlékszek az utóbbi órákból, csak arra, hogy Shadow ott guggol mellettem és zokog…Nem akartam őt így látni, és főleg nem miattam…

Mikor ébredezni kezdtem, észrevettem, hogy valaki fekszik az ágyam szélén…Ő volt az…Olyan édesen szuszogott, hogy nem bírtam megállni, elkezdtem simogatni a fejét. Kiszedtem az arcába lógó tincseket és a füle mögé tűrtem őket…

   -Mm…Jae Joong, te…Mióta vagy ébren?

   -Pár perce.

   -Miért nem ébresztettél fel?

   -Azt tettem, nem?

   -Igaz, sajnálom. Hogy vagy?

   -Elég ramatyul van a lábam, de azon kívül jól.

   -Hál’ Istennek! Valamit el kell mondanom…

   -Valami baj van?

   -Igen…Ez az egész az én hibám.

   -Ezt hogy érted?

   -Tudtam, hogy valamikor ilyen fog veled történni, csak azt nem, hogy mikor.

   -Nem értem…Hogy hogy tudtad? Talán te csináltad?

   -Dehogy! Hogyan feltételezhetsz ilyet rólam??

   -Akkor?

   -Hinni fogsz nekem, ha elmondom?

   -Igen, csak bökd már ki!

   -Látnok vagyok, kiskorom óta.

   -T-tessék?

   -Jól hallottad. Eddig csak a családom, Hanna és Max tudnak róla…meg most már te.

   -Changmin honnan?

   -Emlékszel a bulira, amin faképnél hagytalak, miután megfogtam a kezed?

   -Igen.

   -Akkor volt egy vízióm, ahol láttam, hogy valami történni fog veled. Nagyon megijedtem ettől, és ezért szaladtam ki. Max pedig megmentett és hazakísért. Akkor mondtam el neki.

   -Én miért csak utólag értesülök az ilyenekről. Főleg, hogy én voltam az érintett az ügyben?

   -Nem olyan könnyű ám erről beszélni…Nagyon sajnálom, hidd el.

   -Nem megy…

   -Mi??

   -Túl hirtelen szakadt minden információ a nyakamba…Időre van szükségem.

   -Értem…Akkor én most megyek és hagylak pihenni és feldolgozni a hallottakat.

   -Várj…-elkaptam a csuklóját és visszahúztam- Miért maradtál velem?

   -Mert felelősnek érzem magam a dolgokért…

   -Tényleg? Ez esetben…Megengeded, hogy elégtételt vegyek?

   -Ezt hogy…-bal kezemet nyaka mögé csúsztattam, közelebb húztam magamhoz és ajkaira tapadtam…Olyan jó érzés volt magam mellett tudni, hogy nem tudtam uralkodni magamon. Még az sem érdekelt, hogy szinte minden porcikám fájt…