64.rész-Örök sötétség...

Yunho P.o.V.

            A fejem fájt, egy kicsit hányingerem is volt, de ezt leszámítva nem volt bajom…Legalábbis azt hittem…De mikor kinyitottam a szemem, minden teljesen sötét volt. Egyedül azt éreztem, hogy valaki szorosan fogja a jobb kezemet, mintha attól félne, hogy elszaladok. Óvatosan próbáltam meg kihúzni, de még mindig nem engedte el…

   -Hahó…Hahó…-szólongattam.

   -Mmm… Yunho, felébredtél? Minden rendben?

   -Nagyjából…-próbáltam a hang irányába fordulni, nehogy észrevegye, hogy nem látom őt.

   -Biztos? Nagyon csúnyán beverted a fejed. Egyáltalán hogyan sikerült összehoznod?

   -Hát…Csak megcsúszott a kocsi a vizes úton…Ennyi…

   -Ne hazudj nekem, legalább ebben ne… Mi történt valójában? Nézz a szemembe és úgy mondd!

Megint igyekeztem a hangja felé fordulni, szerintem sikerült is…

   -Tudod, csak azon agyaltam…

   -Azt mondtam, hogy nézz a szemembe! Miért a falat bámulod? –megfogta az államat és elfordította a fejem…

   -Bocsi, de nem megy…

   -Mi az, hogy nem megy? Talán vak vagy? –éreztem, ahogy arcom előtt lóbálja a kezét, mert megcsapott a légmozgás…

   -Én… Tényleg nem látok…

   -Mi??

   -Minden sötét, nem látok semmit.

   -Nem viccelsz, ugye?

   -Ezzel sose szórakoznék.

   -Hívom az orvost.

   -Várj… -el akartam kapni a csuklóját, de csak a levegőben csápoltam- Ne hagyj itt!

   -Butus, visszajövök, csak egy percet kell várnod.

   -De…

   -Semmi de, mindjárt itt leszek.

Hye Na P.o.V.

            Nem lehet igaz… Hogyan lehetséges az, hogy nem lát? Ugye nem azért van, mert veszekedtünk reggel? Nem akarom, hogy ez is az én hibám legyen!!

   -Doktor úr! Elnézést a zavarásért, de lehetne arról szó, hogy négy szem köz beszéljünk?

   -Természetesen. Kérem, kövessen.

Az irodájába vezetett, ahol egyből hellyel kínált. Idegesen ültem le vele szembe, mert nem tudtam, mit fog mondani…

   -Nos, miről szeretne többet tudni?

   -Yunho azt mondta, hogy nem lát semmit. Ez hogyan lehetséges?

   -Nagy valószínűséggel a fejét ért trauma mellékhatása. Többet csak újabb vizsgálatok után mondhatok.

   -Mik a kilátásai? Visszanyerheti még a szeme világát?

   -Bízzunk a legjobbakban.

   -K-köszönöm a felvilágosítást. Most visszamegyek hozzá.

   -Rendben, de kérem hagyja, hogy sokat pihenjen. Szüksége van rá.

   -Értem és még egyszer köszönöm.

Mint egy zombi, olyan tempóban vánszorogtam vissza a kórtermébe. Nem tudom, hogy mondjam el neki… Hogyan fogadja majd?

   -Hye Na, te vagy az? –kérdezte izgatottan?

   -I-igen.

   -Valami baj van? Mit mondott a doki?

   -Előbb te válaszolj? Miért nem figyeltél rendesen az útra? Miattam?

   -Hanna, te… H-honnan szedted ezt a butaságot?

   -Megint hazudsz. Túl jól ismerlek ilyen szempontból. A veszekedésünk az oka, igaz?

   -Én…

   -Gondoltam. De mégis min agyaltál?

   -Azon, hogy… Miért mondtad, hogy utálsz?

   -Te tudod talán a legjobban, hogy ha az ember ideges, akkor sok olyat mond, amit normál körülmények között nem. Velem is ez történt…

   -Akkor… N-nem?

   -Akkor nem utáltalak, de most igen! –nem akartam vele kiabálni, de nagyon felhúztam magam –Mi a fenéért agyaltál olyan hülyeségeken, aminek soha nem volt valóság alapja?! Inkább figyelted volna az utat! Nem elég, hogy az anyám…-eddig igyekeztem tartani magam, de most végleg előtört belőlem a zokogás- Az anyám miattam halt meg, azért, hogy én élhessek. Te is azért vakultál meg, mert az ÉN hülyeségeimmel foglalkoztál…Miért bántok mindenkit, aki körülöttem van??? Elegem van!!!

   -Ezt most azonnal fejezd be, ne beszélj butaságokat!! Nem te tehetsz róla.

   -De igen! Mindenkinek fájdalmat okozok…Ez az én sorsom…Még jó, hogy ezt könnyű megoldani.

   -Ezt te sem gondolhatod komolyan?!

   -Miért is ne? Mennyivel könnyebb lenne itt hagyni ezt az egész életnek nevezett poklot…

   -Meg ne merd tenni!!

   -Nem tudsz megakadályozni.

   -Miből gondolod?

   -Mert nem látsz. Ezt bármikor könnyedén kihasználhatom.

   -Úgysem tennéd. Gondolj csak bele. Ha tényleg ki akarnád használni, akkor vissza sem jöttél volna. Sőt, nem is gubbasztottál volna az ágyam mellett, amíg fel nem ébredtem. Plusz, nem rohantál volna a dokihoz, mikor mondtam, hogy valami nincs rendben. Jelentek neked valamit, és ezt most már tényleg nem tudod letagadni.

   -Igen, igazad van. Jelentesz nekem valamit… Egy két lábon járó pénztárcát, aki csak arra jó, hogy megmentsem a céget. Semmi többre nem vagy használható.

   -Akkor csak a pénzem miatt mentél bele az egész játékba?

   -I-igen, jól látod.

   -Engem nem versz át. Több van e mögött, csak nem akarod beismerni. De hagyjuk is, inkább szeretnék pihenni egy kicsit.

   -Már úgyis menni akartam. Nem bírom tovább hallgatni a hülyeségeidet.

   -Csak el ne felejts visszajönni, asszonykám.

   -Soha, de soha nem leszek az! –kiviharzottam a teremből és becsaptam az ajtót. Kint leültem egy székre és a tenyereimbe temettem arcomat, majd szép halkan ismét utat engedtem könnyeimnek… „Miért nem tudom mindezek ellenére sem utálni…még mindig.”

Miután sikerült lenyugodnom, bekopogtam. Tisztázni akartam vele a dolgokat, immár higgadtabb fejjel…

   -Gyere be. –válaszolta egyből.

Óvatosan besétáltam és leültem az ágya mellett lévő székre. Sóhajtottam egyet, majd belekezdtem…

   -Nézd, nagyon sajnálom, hogy az előbb… Tudod, olyan hisztis picsa voltam. Csak…

   -Megértem. Megijedtél és bestresszeltél. Mindenkivel megesik néha.

   -De… Nem lett volna szabad így beszélnem veled, hisz így is elég rossz helyzetben vagy most. Én pedig csak rátettem még egy lapáttal…

   -Szerintem túlélem. Vágtak már durvább dolgokat is a fejemhez. Viszont inkább azt mondd el, hogy mit mondott a doki, fogok még látni?

   -Ha minden jól megy, akkor igen, de jelenleg nem tud biztosat mondani, majd csak újabb vizsgálatok után. Addig is…

   -Addig is mi?

   -Nos… mivel ez részben az én hibám is, ezért…szeretném…

   -Meddig írod még körbe a dolgokat?

   -S-szeretném, ha odaköltöznél hozzánk. Persze csak addig, amíg jobban nem leszel.

   -Tessék?

   -Jól hallottad…Nos, mi a válaszod?