Hye Na P.o.V.
Akármennyire
is ki nem állhatom az egoizmusát, azt mégis tisztelem benne, hogy a cégért
képes akár napokig is fennmaradni, minimálisra csökkentve az alvással töltött
időt. Ezért –bár az ölembe borulva aludt el- nem is volt szívem felébreszteni…
Mikor már nagyon elnyomta a
lábam, óvatosan a feje alá csúsztattam néhány párnát és kimásztam a fa ágai
mögül, hogy kinyújtsam az elgémberedett végtagjaimat…
-Mennyi az idő? –kérdezte kicsit kómás fejjel, mikor visszamentem hozzá.
-2 óra.
-Mi?? Miért nem keltettél fel???
-Csak, mert…
-Tudtad nagyon jól, hogy rengeteg dolgom van még, és erre tessék, hagysz
szunyókálni?!
-Bocs, hogy…-eleinte jobbnak láttam nem folytatni, de végül…- Bocs, hogy
nem akartam, hogy teljesen megzakkanj a sok munka miatt, és inkább nem
ébresztettelek fel. Legközelebb…nem lesz legközelebb. Megyek és én is halálra
dolgozom magam. Szia! –már épp indultam kifelé a ”rejtekből”, mikor elkapta a
csuklómat…
-Várj, sajnálom. Hirtelen kaptam fel a vizet egy apróságon…
-Engedj el… -próbáltam kihúzni a kezemet, de nem sikerült.
-Mit akarsz, mit mondjak, hogy túllépjünk ezen a kis félreértésen.
-Nem kell semmit mondanod, csak hagyd, hogy elmenjek. –egyre jobban
kezdtem rángatni a karomat hátha könnyebben kicsusszan, de semmi hatása. Ahogy
egyre inkább mocorogtam, nem figyeltem és megbotlottam a kosárban és a fa felé
kezdtem esni…
-Vigyázz!! –mondta és közben utánam nyúlt. A következő pillanatban,
mikor kinyitottam a szemem, a pokrócon feküdtem, Yunho pedig rajtam…
Yunho P.o.V.
Reflexből
nyúltam utána… Ha valami baja esik, az apja kitekeri a nyakamat, az tuti… Egyik
pillanatról a másikra landoltunk a földön. Bal kezem a hátán, jobb kezem pedig
a feje alatt volt. Ahogy kinyitotta a szemét… Olyan fura érzés fogott el…
-M-mostmár elengedhetsz…-mondta, miközben próbált engem lelökni magáról.
-Én… Csak… Jól vagy?
-Igen, köszönöm. De tényleg nem kell ennyire szorítanod…
-Bocsi…-még mindig ott motoszkált a fejemben az a dolog, amiről nem
tudtam pontosan, hogy mi, de folyamatosan valami olyanra késztetett, amit
normál körülmények között biztos nem tettem volna meg…
-Na?? Hé… Miért…
-Csak…most…az egyszer…-óvatosan kihúztam a jobb kezem a feje alól és
végigsimítottam arcán…
-Te…
-Ssst! –mutatóujjamat rátettem a szájára, majd odahajoltam hozzá és
megcsókoltam. Nem akartam mohó vagy erőszakos lenni, csak hallgattam a belső
hangra, ami szinte ordibált a fejemben. Kezdetben ellenkezett, de végül mégis
hagyta magát és visszacsókolt…
Perceken keresztül voltunk így,
egymásba feledkezve, mikor hirtelen elkapta fejét…
-Mi volt ez?
-Mire gondolsz?
-Nem hallottad? Olyan volt, mintha valaki rálépett volna egy gallyra.
-Biztos csak képzelődsz…
-Nem, tényleg mocorog az ágak túlsó oldalán
valaki.
-Ha megnézem, akkor megnyugszol?
-Fogjuk rá, de inkább csomagolnom kéne,
neked pedig visszamenni…
-Egész eddig ellene voltál, most meg…
-Ne kötözködj! Így is elég, hogy…hagyjuk.
Bólintottam egyet, majd kinéztem,
hogy tényleg van-e ott valaki, de csak egy elsétáló párocskát láttam… nagy
utazótáskáknak tűnő csomagokkal…
-Senki nem volt kint, feleslegesen aggód…
Te meg mit csinálsz?
-Pakolok. Miért, szerinted mit?
-Hova sietsz? Már így is jócskán kések az
irodából. Ez a pár perc igazán nem számít.
-Az lehet, de nekem ezt még mind vissza
kell vinnem a kocsimhoz, hazaszállítani…ja, és Shadowval is kéne beszélnem,
hogy akkor megyek-e…
-Oké-oké, értem. Ez esetben most magadra
kell, hogy hagyjalak, mert várnak a papírok. Köszönöm az ebédet, nagyon finom
volt. Szia!
Hye Na P.o.V.
-A pasik és a pakolás… Szia!
Gyorsan összeszedtem mindent és
hazamentem. Felhívtam Rinkot és elmondtam neki, hogy amilyen hamar csak tudok,
ott leszek, ráadásul nem is egyedül. Meglepődött, de azt mondta, nem bánja,
hisz így könnyebb lesz minket csoportokra osztani…
A nap további részében itthon
dolgoztam egy új ékszerkollekción. Mostanság egyre több ötletem van, és
egyszerűen nem bírok magammal, ha nem vethetem őket papírra. Nagyjából este 11
lehetett, mikor végre úgy döntöttem, hogy eljött az alvás ideje…
Másnap reggel lementem a szokásos
narancslevemért, de nem várt személyre bukkantam a nappaliban…
-Kislányom, meg tudnád magyarázni ezt?
–nyújtott felém apám egy köteg újságot.
-Ez…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése