61.rész-Piknik

Hye Na P.o.V.

            Másnap reggel az volt az első dogom, hogy beszéljek apámmal a divatbemutatós dolgokról. Igazából nyugodtan elmehetnék az engedélye nélkül is, de szeretném tudni, hogy esetleg nem tervezett-e nekem valami más programot…

   -Jó reggelt, apu! –nyitottam be óvatosan a szobájába, mert egy tálca reggeli is volt a kezemben.

   -Jó reggelt, csillagom! Mi szél hozott ilyen korán?

   -Egyrészt egy egészséges reggelit hoztam neked, másrészt szeretnék valamit kérdezni.

   -Talán valami baj van?

   -Nem, dehogy. Csak tegnap felhívott Shadow, hogy nem tudnék-e elmenni hozzá jövő hétfőn Japánba, hogy a modellje legyek.

   -És mi itt a probléma?

   -Azért kérdezem meg, mert szeretném tudni, hogy a cégnél kellek-e akkor, vagy elmehetek hozzá. Bár az azt jelenti, hogy már hamarabb ott kéne lennem, legkésőbb vasárnap.

   -Persze, hogy mehetsz. Pár napra tudunk téged nélkülözni. De csak egy feltétellel engedlek el.

   -M-mi lenne az?

   -Yunhoval együtt kell menned.

   -T-tessék? Miért?

   -Mert már egy párt alkottok, és nem árt, ha ezt mások is megtudják.

   -De appa!

   -Ha ezt nem teljesíted, akkor itthon maradsz.

   -Rendben, beszélek vele. Te meg egyél végre, hogy hamarabb felépülj. Majd később jövök. –mondtam és egy puszit nyomtam az arcára.

Semmi kedvem nem volt U-Knowval utazni, de ha ez az ára annak, hogy segíthessek Rinkonak, akkor ám legyen. A szobámban előkerestem a telefonomat és tárcsáztam…

   -Szia, Cica! Mondd!

   -Ez feltétlenül fontos volt? Á, mindegy, inkább ne válaszolj… Csak azt áruld el, hogy ráérsz-e találkozni ma valamikor?

   -Késő este végzek, ha akkor még jó…

   -Hamarabb nem tudunk?

   -Esetleg a 30 perces ebédszünetben.

   -Remek, mikor kezdődik?

   -12:30.

   -Addigra ott vagyok.

   -Oké, de mi ennyire sürgős?

   -Majd elmondom. Most pedig nyomás vissza dolgozni!

   -Mióta lettél te a főnök?

   -Ne feleselj, csak csináld. Szia!

   -Szia!

Yunho P.o.V.

            „Korán reggel felhívott? Önszántából akar találkozni? Hol van a buktató?” –gondolkodás helyett inkább tényleg a munkára kéne figyelnem… A hatalmas irathegyek legalább felével végeznem kéne még a szünet előtt…

Nagyjából dél lehetett, mikor már tényleg kezdtem besokallni a sok papírtól. A sorok összemosódtak, a számokat felcseréltem… Talán az utóbbi néhány napban kicsit többet kellett volna pihennem, mert így lassan végkimerülésben fogok meghalni…

Nyújtózkodtam egyet, megdörzsöltem a szemeimet és előkerestem a kocsim kulcsait. Hamarabb mentem le az épület elé, hogy amint ideér, egyből indulhassunk is egy csöndes helyre…

   -Itt is vagyok. –termett hirtelen előttem.

   -Szia! Miről akarsz beszélni?

   -Gyere, van egy remek hely, ahol nem zavar senki. –megragadta a csuklómat és elkezdett húzni.

   -Hova viszel?

   -Majd meglátod. Nyugi, nem foglak megöletni vagy valami hasonló. –ahogy félig hátrafordult és elmosolyodott… olyan édes volt… Mi, miről beszélek?? Nem, ő minden, csak nem édes!!

5 perc séta után egy kisebb parkban kötöttünk ki. Egy nagy fűzfa felé vettük az irányt, ami alatt egy kisebb piknik felszerelés várt…

   -Ez meg…

   -Ebéd.

   -De ennyi időm nincs.

   -Nem hogy inkább örülnél neki, hogy mindezt előkészítettem…

   -Nem, félre értesz. Nagyra értékelem, hogy gondoltál erre, de tényleg rengeteg munka vár még rám.

   -Mondd csak, néztél mostanság tükörbe?

   -He?

   -Úgy tűnik, nem. Mikor aludtál utoljára rendesen? Nagyobb táskák vannak a szemed alatt, mint az én szekrényemben. Meg le is fogytál egy kicsit.

   -Te most…aggódsz értem??

   -N-nem, csak… Kell a segítséged, és ahhoz egyben kell tartanom téged.

   -Pontosabban?

   -Apám csak akkor enged el Japánba, ha te is velem jössz.

   -Miért akarsz te oda menni?

   -Hogy segítsek Shadownak.

   -De nekem ehhez mi közöm?

   -Apám szerint jó, ha mindenhol megtudják, hogy mi egy párt alkotunk. Ezért akarja, hogy együtt utazzunk.

   -Végül is, van benne logika.

   -Jó lenne, ha még ma tudnál nekem választ adni, mert akkor tudnék jelezni Shadownak.

   -Rendben, elkísérlek. De most tényleg vissza kell mennem, különben…

   -Különben mi? Elszaladnak a papírok?

   -Nem, viszont…

   -Ülj le és egyél, ha nem akarod, hogy én tömjem beléd!

   -Mióta vagy ilyen harcias??

   -Elég régóta, csak még nem ismersz eléggé.

   -Nem rajtam múlt… De újabb veszekedés helyett mutasd inkább, hogy mit készíttettél?

   -Nem készíttettem, hanem én magam csináltam…

   -Tudsz főzni?

   -Képzeld. Mi ezen olyan meglepő?

   -Semmi-semmi. Az ott kimbap?

   -Igen.

Elvettem belőle egyet és megettem… Egész finom volt. Ki gondolta volna, hogy tud főzni is… Tényleg meglepett vele. Már az egész ”menjünk el és együnk együtt” szituáció fura, de talán egy kicsit jól is esik. Végre valaki, aki nem csak a pénzgyárat látja bennem, hanem –ha kisebb mögöttes szándékkal is- érdekli is, hogy mi van velem…

Már elég régóta beszélgettünk, mikor éreztem, hogy egyre álmosabb vagyok…