Hye Na P.o.V.
Alig
akartam hinni a szememnek. Hogy a fenébe kerül ide? Neki valami külföldi
egyetemen kéne lennie most tanulni, és nem itt ácsorogni U-Know ajtajában…
-Te meg…
-Ezt én is kérdezhetném. Miért vagy Yunho lakásában? Csak nem…
-De…
-Hanna, ki az? –lépett ki Yunho a szobából, még mindig egy szál
törölközőben.
-Hello, édes!
-Hyori, te meg hogy kerülsz ide?
-Jöttem hozzád, mert szükségem van Rád.
-Amint látod, jelenleg nem érek rá... -mellém lépett és átkarolta a derekamat-
épp Hye Naval készültem valahova.
-Nem érdekel, beszélni akarok veled, és ebben még ez sem tud
megakadályozni!
-Köszönöm a tárgyiasítást, de ha nem tűnne fel, nem vagy szívesen látott
vendég, szóval nagyon megkönnyítenéd a dolgunkat, ha most lelépnél.
-Majd pont te fogod megmondani nekem, hogy mit csinálhatok és mit nem.
-Hyori, tűnj el! Már ezerszer megmondtam, hogy nem érdekelsz! Hannat szeretem,
és te sose fogsz felérni az ő szintjére.
-Hogy mi?? Inkább ő nem fog az eny…
-Hyori, tűnj el végre!! Ha nem mész el most azonnal, akkor hívjuk az
őrséget.
-Nehogy azt higgyétek, hogy ennyivel el van intézve! Ha Yunho nem lehet
az enyém, akkor a tiéd sem, sőt, senkié!!
-Te teljesen megőrültél!!
-Hye Na, hagyd rá és csak lazán csukd be az ajtót.
Úgy tettem, ahogy mondta és egy
könnyed mozdulattal bevágtam az orra előtt. Nem tagadom, kicsit jól esett
rossznak lenni. De ahogy eszembe jutott, amit Bunkócska pár perccel előtte
mondott, mintha kicseréltek volna…
-Yunho, ugye csak azért mondtad azt, hogy elmenjen végre…
-Mire gondolsz?
-Arra, hogy sze…szer…szeretsz…
Yunho P.o.V.
Abban
a pillanatban, amint meghallottam Hyori hangját, tudtam, hogy ha nem vigyázok,
bármikor lebukhatok…mindkét ügyben. Az sem érdekelt, hogy meglehetősen alul
öltözött vagyok, csak azt akartam, hogy az exem eltűnjön végre…
-Amint látod, jelenleg nem érek rá... -mellé léptem és átkaroltam a derekát-
épp Hye Naval készültem valahova.
-Nem érdekel, beszélni akarok veled, és ebben még ez sem tud
megakadályozni!
-Köszönöm a tárgyiasítást, de ha nem tűnne fel, nem vagy szívesen látott
vendég, szóval nagyon megkönnyítenéd a dolgunkat, ha most lelépnél.
-Majd pont te fogod megmondani nekem, hogy mit csinálhatok és mit nem.
-Hyori, tűnj el! Már ezerszer megmondtam, hogy nem érdekelsz! Hannat
szeretem, és te sose fogsz felérni az ő szintjére.
-Hogy mi?? Inkább ő nem fog az eny…
-Hyori, tűnj el végre!! Ha nem mész el most azonnal, akkor hívjuk az
őrséget.
-Nehogy azt higgyétek, hogy ennyivel el van intézve! Ha Yunho nem lehet
az enyém, akkor a tiéd sem, sőt, senkié!!
-Te teljesen megőrültél!!
-Hye Na, hagyd rá és csak lazán csukd be az ajtót.
Miután sikeresen elküldtük
Hyorit, perceken keresztül nagy csend honolt az egész lakásban…Ő nem szólt
hozzám és én sem hozzá…Végül megtörte a csöndet…
-Yunho, ugye csak azért mondtad azt, hogy elmenjen végre…
-Mire gondolsz?
-Arra, hogy sze…szer…szeretsz…
-Hova gondolsz? Persze, hogy csak a játék miatt mondtam. Miért, talán
szeretnéd, hogy igaz legyen?
-NEM! Egyébként miért vagy még mindig türcsiben?
-Mert mindent adtál, csak alsóneműt nem…
-És nem tudod, hol van a szekrényed, és abban a gatya?
-De, csak egyszerűbb lett volna, ha te adod oda.
-Mars öltözni! Addig én készítek valami ebédet.
-Most meg min húztad fel annyira magad? Talán valami rosszat mondtam?
-Hagyjuk inkább…
-Oké…
Mégis mit csináltam, hogy ilyen
ideges lett? Rendben, el kell ismernem, hogy furán jött ki az a szó, de anélkül
Hyori soha nem tűnt volna el…
Miután felöltöztem, egyből a
konyha felé kezdtem botorkálni, ahonnan igazán ínycsiklandozó illatok
szállingóztak.
-Mit eszünk?
-Áh, basszus! Megvágtam a kezem!
Hye Na P.o.V.
Nem
is értem pontosan, hogy min húztam fel magam…Az zavart hogy kimondta, vagy az,
hogy ennyire egyszerűen, minden habozás és dadogás nélkül…
Amíg ő végre elment öltözni,
nekiláttam elkészíteni az ebédet. Egy könnyed saláta neki nem lenne elég, ezért
hoztam csirkét és halat is. A zöldek aprítása közben teljesen kikapcsolt az
agyam, ezért nem hallottam meg, ahogy kicsoszogott a szobából…
-Mit eszünk?
-Áh, basszus! Megvágtam a kezem!-annyira meglepett, hogy a kés
beleszaladt az ujjamba is…
-Jól vagy?
-P-persze, nem vészes…Csak egy kicsit vágtam bele a mutatóujjamba…
Megragadta csuklómat, felemelte,
óvatosan megfogta az ujjamat…
-Te meg mire készülsz??
Válasz helyett puha ajkai között
végighúzta azt, míg végül megtalálta a vágást…
-Neh…-kikaptam kezemet és egyből a csap alá tartottam- Ezt meg miért
csináltad??
-Csak…mert…Miért is?
-Ha te nem tudod, akkor nekem honnan kéne??
-Azt ne mondd, hogy olyan rossz érzés volt…
-Idióta! Amíg itt vagyok, hozzám ne érj még egyszer!
-De…
-Semmi de! Egyél, és hagyj békén!
-Most komolyan ezen kaptad fel a vizet??
-Igen, mert megfogadtam valamit még anno, és már többször is megszegtem.
-Mégis mit?
-Mindegy, nem lényeg. Ebédelj, én meg addig lepihenek egy kicsit…
-Nem maradnál inkább velem az asztalnál?
-Tessék?
-Jól hallottad. Szinte mindig egyedül ettem, és nagyon rossz volt. Utána
ígérem, csendben leszek és hagylak aludni…
-Rendben. De egy szót se halljak.
-Igenis, főnök!
Leültem vele szembe az asztalhoz
és csendben figyeltem, ahogy eszik. Olyan volt, mint egy szegény kisgyerek, aki
már régen kapott enni. Csak mosolyogni tudtam azon, hogy milyen édes, miközben
mohón lapátolja befelé az ebédet…
-Kész, végeztem.
-És?
-Mi és?
-Vélemény?
-Finom lett, köszi.
-Ennek örülök. Viszont most tényleg ledőlök egy kicsit a kanapén, mert a
sok papír teljesen kimerített. Majd később beszélünk.
Nem törődve semmivel és senkivel
elnyúltam az ülőgarnitúrán és perceken belül el is aludtam…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése