63.rész-Kórház

Hye Na P.o.V.

            Mégis mit jelentsen ez az egész? Hogyan készülhettek ezek a képek? Tudtam, hogy hallottam valakit, de nem gondoltam volna, hogy paparazzik voltak… Egyáltalán miért fotózgatnak minket, mikor nem is vagyunk hírességek?! És miért pont akkor kellet a felvételeknek készülnie, amikor mi épp…szóval…

   -Nos, kislányom, meg tudnátok ezt magyarázni? –zökkentett ki apám a gondolatmenetemből.

   -Én…mi…Az egész véletlen volt.

   -Valóban?

   -I-igen. Olyan gyorsan történt minden, hogy…

   -Elnézést, az egész az én hibám. –szólt közbe Yunho.

   -Tényleg? Ez esetben vállalod a felelősséget?

   -Igen.

   -Akkor úgy készüljetek, hogy hamarosan bejelentjük az eljegyzéseteket.

   -Tes…-Yunho megfogta a derekam és magához húzott…

   -Rendben.

   -De… Appa!

   -Sajnálom, Hye Na, de nincs apelláta. Ez végleges döntésem. Jobban teszed, ha lelkiekben is felkészülsz.

   -Igenis, értettem. –ellöktem magamtól U-Knowt és felrohantam a szobámba. Becsaptam az ajtót, majd egy hatalmas huppanással landoltam az ágyamban. Oké, tudom, hogy én fogadtam el az ajánlatot, de jóformán még nem is ismerjük egymást. Erre tessék, valami hülye képek miatt máris egy eljegyzést kapok. Miért kell ennyire siettetni a dolgokat? Miért???

   -Bejöhetek?

   -Ha azt mondom, hogy nem, akkor is bejössz, szóval mindegy…

   -Figyelj, tudom, hogy nem tetszik neked ez az egész szituáció. Hidd el, nekem se, de ellenkezni az apáddal egyenlő egy lehetetlen küldetéssel. Egyszerűbb, ha most belemegyünk a játékba és később könnyebben mondhatunk neki nemet.

   -Mi van, ha nem? Mit csinálunk, ha… -ebbe még belegondolni is szörnyű volt.

   -Ha?

   -Mi lesz, ha egymásba szeretünk? Akkor képesek leszünk megálljt parancsolni magunknak?

   -Akkor miért kéne? De nyugi, ez a veszély nem fenyeget. Legalábbis nálam biztos nem lesz ilyen probléma…

   -Már megint kezded… Azt hiszed, hogy csak te vagy képes érzelmek nélkül színészkedni, de tévedsz, erről biztosíthatlak.

   -Bezzeg tegnap a fa alatt nem tiltakoztál ennyire…

   -Én…én csak… Pillanatnyi elgyengülés volt, semmi több!

   -Persze, beszéld csak be magadnak.

   -Ezt azonnal felejtsd el. Soha nem szerettelek, nem is kedvellek és a jövőben sem foglak! Sőt, kifejezetten utállak!! Most pedig boldog lennék, ha távoznál a szobámból, egyedül akarok lenni.

   -Álmodozz csak, Királylány. –dobott felém egy puszit és kiment a szobámból.

   -Még egy ekkora idiótát! –mondtam a kelleténél kicsit hangosabban.

   -Hallottam ám!! –kiabált vissza.

   -Hogy az a…

Yunho P.o.V.

            Kicsit vicces, hogy még semmi sem hivatalos, de már most úgy veszekszünk, mint a házasok. De azok a fotók… Lehetséges, hogy az a pár készítette, akiket elsétálni láttam nagy táskákkal? Azt hiszem, fel kéne őket keresni, mert nem akarom, hogy még több bonyodalmat okozzanak…

Mivel a tegnap egy részét elblicceltem, így ma hamarabb kellett bemennem. Bár tisztázni akartam Hye Naval a dolgokat, jobbnak láttam, ha most tényleg békén hagyom egy kis időre, főleg a reggeli vita után. Miután elköszöntem a leendő apósomtól, egyből az irodám felé vettem az irányt. Út közben folyamatosan Hanna szavai visszhangzottak a fejemben. „Nem szerettelek…Utállak!!” -Vajon komolyan gondolta?? Nem adtam rá… Jó, talán mégis, de az már évekkel ezelőtt volt, szinte történelem. Vagy ennyire mély nyomot hagyott volna benne?? De állj, miért érdekel ez engem, hiszen nincs köztünk semmi, még csak nem is… Lehet, hogy igaza volt a félelmeinek és tényleg… Nem, az lehetetlen!!

Hirtelen nagy dudálásra és csikorgó fékek hangjára lettem figyelmes… Annyira elvesztem gondolataimban, hogy nem figyeltem az utat és áthajtottam a szembe jövő sávba. Azonnal a fékpedálra tapostam, de még így is neki csúsztam a szalagkorlátnak… A fejem bevertem a kormányba és innentől többre nem emlékszem…

Hye Na P.o.V.

            Miután sikerült lenyugodnom, összeszedtem magam és bementem a céghez, hogy a terveimen dolgozzak. Ha zenélni nincs időm, akkor az ékszereken dolgozok, hogy relaxáljak. Nagyon felhúzott a szokásos egoizmusával, de talán azt mégsem kellett volna neki mondanom, hogy utálom. Mert bár tényleg nem bírom azt, ahogy beszél…meg azt, ahogy viselkedik, ennek ellenére nem vagyok képes utálni. Hiszen mindig mellettem volt, ha szükségem volt rá és néha pont a hülyeségeivel rángatott ki a legrosszabb pillanataimból…

            Épp az egyik nyakláncon dolgoztam, mikor csörgött a telefonom. Még kézbe se vettem, de már láttam, hogy ki a hívó fél…

   -Na mi van, bocsánato…

   -Elnézést, ön Kang Hye Na-ssi?

   -Igen. Kivel beszélek?

   -Dr. Kim vagyok a központi kórházból.. Jung Yunho-ssi balesetet szenvedett. Azért Önt hívtam, mert ez a szám volt a lista legelején.

   -Azonnal indulok.

Mindent úgy hagytam az asztalon, ahogy a hívás előtt volt. Felkaptam a kabátomat, a kocsim kulcsait és egyből indultam a kórház felé…