Hye Na P.o.V.
Nem
éreztem jól magam, amiért mi jól szórakozunk Yunhoval, Shadow és Jae Joong
pedig szenved. Nem tartottam igazságosnak, ezért rosszullétre hivatkozva inkább
megkértem Yunhot, hogy jöjjünk vissza és pihenjünk a szállodában. Előtte még
beugrottunk a kórházba is, de amit ott hallottam, arra nem számítottam…
-Bocs, de nagyon zavar a dolog. Én tényleg szeretem őt, és sokkal jobb
élete lenne mellettem, mert nem kéne butaságokon stresszelnie és törődnék vele,
és…
-Max, most állj le! Ne sajnáltasd itt magad, hanem fogadd el, hogy ő
mást választott. Keress magadnak egy másik lányt, hidd el, minden napra
kaphatsz újat.
-De nekem csak ő kell!
-Ne játszd már a hősszerelmest!
-Te mégis kinek a pártján állsz??
-Senkién.
-Nem
az enyémen kéne?
-Nem, jól teszi, hogy pártatlan marad. –mentem be hozzájuk a szobába.
-Hanna, te itt vagy? –pattant fel a székről Changmin.
-Igen és elég sok, érdekes dolgot hallottam az utóbbi pár percben.
-Hye Na, én…
-Igen, hallgatlak!
-Inkább menjünk ki, ha lehet.
-Persze, Yunho, te addig maradj itt, kérlek.
-Rendben.
Átsétáltunk a kerten, egészen egy
távolabbi, sövénnyel elkerített részig. Leültem a padra és vártam, hogy
elkezdjen magyarázkodni…
-Hanna…Amit bent hallottál…tényleg így érzek.
-Mit nem értettél azon, hogy te nekem csak barát vagy…-próbáltam higgadt
maradni.
-Miért vagy ilyen velem?
-Mert ezt váltod ki belőlem azzal, hogy nem akarod meghallani, amit
mondok.
-Valóban ennyire elviselhetetlen vagyok?
-Igen…vagyis nem, csak ha olyan dolgokon rágódsz, amiken nem kéne.
Yunhot választottam és szeretném, ha ezt elfogadnád.
-De miért ő és nem én? Miben jobb ő, mint én?
-Amikor vele vagyok, akkor milliónyi kicsi pillangó repdes a
gyomromban…A szívem ki akar ugrani a helyéről és a vérnyomásom az egekben
van…Ha mellette kéne állnom, azt nem tudnám megtenni, mert annyira remeg a
lábam…-ha ennek legalább a fele igaz lenne…
-Hát ennyire szereted?
-Igen, nagyon is.
-Miért nem mondod ki soha?
-Mit?
-Egyszer sem hallottam, hogy kimondtad volna, hogy szereted.
-De hát az előbb tettem meg.
-Nem, csak helyeseltél, de nem a te szádból hangzott el.
-Mit akarsz ezzel?
-Azt, hogy bizonyítsd be előttem is, hogy tényleg őt szereted. Ha igen,
akkor ki tudod mondani…
-Miért kéne pont neked bizonyítanom az érzéseimet??
-Csak mondd ki!!
-Rád sem ismerek…
-Mondd ki!!! –megragadta a vállaimat és megszorította őket.
-Engedj el, ez fáj!
-Mondd ki végre!!!
-Changmin, elég! Én Yunhot szeretem!
-Tessék?
-Most boldog vagy, kimondtam?!
-Ezek szerint tényleg…-kezei szinte lehullottak rólam.
-Sikerült végre felfognod, hogy csak a barátságomat tudom felajánlani
neked. Ha ez nem jó, akkor inkább ne is keressük egymást…-felálltam a padról és
elindultam visszafelé.
-Várj…-megfogta a kezem és visszahúzott –Sajnálom…
-Sajnálhatod is. –kihúztam csuklómat és beszaladtam az épületbe,
hátrahagyva őt.
Changmin P.o.V.
Nem
gondoltam, hogy Hanna itt lesz, és meghallja a beszélgetésünket. Mivel nem
akartam Hero előtt vitatkozni vele, így inkább kimentem vele a kertbe…
-Hanna…Amit bent hallottál…tényleg így érzek.
-Mit nem értettél azon, hogy te nekem csak barát vagy…
-Miért vagy ilyen velem?
-Mert ezt váltod ki belőlem azzal, hogy nem akarod meghallani, amit
mondok.
-Valóban ennyire elviselhetetlen vagyok?
-Igen…vagyis nem, csak ha olyan dolgokon rágódsz, amiken nem kéne.
Yunhot választottam és szeretném, ha ezt elfogadnád.
-De miért ő és nem én? Miben jobb ő, mint én?
-Amikor vele vagyok, akkor milliónyi kicsi pillangó repdes a
gyomromban…A szívem ki akar ugrani a helyéről és a vérnyomásom az egekben
van…Ha mellette kéne állnom, azt nem tudnám megtenni, mert annyira remeg a lábam…-olyan
őszintének tűnt…
-Hát ennyire szereted?
-Igen, nagyon is.
-Miért nem mondod ki soha?
-Mit?
-Egyszer sem hallottam, hogy kimondtad volna, hogy szereted.
-De hát az előbb tettem meg.
-Nem, csak helyeseltél, de nem a te szádból hangzott el.
-Mit akarsz ezzel?
-Azt, hogy bizonyítsd be előttem is, hogy tényleg őt szereted. Ha igen,
akkor ki tudod mondani…
-Miért kéne pont neked bizonyítanom az érzéseimet??
-Csak mondd ki!!
-Rád sem ismerek…
-Mondd ki!!! –megragadtam a vállait és megszorítottam őket, pedig soha
nem lennék képes őt bántani…
-Engedj el, ez fáj!
-Mondd ki végre!!!
-Changmin, elég! Én Yunhot szeretem!
-Tessék? – mintha egy tőrt döftek volna a szívembe és jól meg is
forgatták volna, úgy fájtak szavai…Egy könnycsepp gördült végig arcomon…
-Most boldog vagy, kimondtam?!
-Ezek szerint tényleg…-mint egy hullából, úgy szállt el minden erő a
kezeimből.
-Sikerült végre felfognod, hogy csak a barátságomat tudom felajánlani
neked. Ha ez nem jó, akkor inkább ne is keressük egymást…-felállt a padról és
elindultam visszafelé.
-Várj…-megfogtam a kezét és visszahúztam –Sajnálom…
-Sajnálhatod is. –kihúzta csuklóját és beszaladt az épületbe,
hátrahagyva engem…
-Hogy én mekkora marha vagyok!!! –rúgtam bele a padba…
