55.rész-A kisfiú...

Hye Na P.o.V.

            Vasárnap délelőtt, mikor végre sikerült felkelnem, egyből mentem apám szobájába, hogy megnézzem, minden rendben van-e. Hál’ Istennek, remekül volt… a kezdetekhez képest. Következő állomásom ’az árnyak háza’ volt. Reméltem, hogy így 11 óra felé nem én fogom ébreszteni, de nem így történt. Még mindig az igazak álmát aludta. Halkan odaosontam az ágyához és óvatosan befeküdtem mellé…

    -Mmmm… Mennyi az idő? –kezdett el mocorogni.

    -11 múlt nem sokkal.

    -Tényleg? Akkor nemsoká mennem kell csomagolni. De nem akarooo~k!!!

    -Ne nyafogj, nem vagy kisgyerek!

    -Naaa~!

    -Ne kéresd magad, mert megkínozlak, ha kell.

    -Jajj, de félek… Látod, hogy reszketek?

Nekem sem kellett több, egyből lerántottam róla a takarót és csikizni kezdtem őt. Rángatózott össze-vissza és szinte megfulladt a röhögéstől. Vagy 5 percen keresztül ’kínoztam’, míg végül ő került fölém és viszonozta kedvességemet. Már a teljes ágynemű-garnitúra a padlón volt, de mi még folytattuk…

    -Sajnálom…-böktem ki végül.

    -Mégis mit? Azt, hogy miattad fuldoklok? Ne aggódj, nem halok meg ilyen könnyen.

    -Mert hajnalban úgy kiakadtam rád, pedig nem volt rá okom.

    -Okod volt, csak nem akarod beismerni. Egyébként meg ne parázz e miatt, nem haragszom.

    -Ne gyere megint ezzel. Max csak barát…

    -Te tudod, csak aztán nehogy késő legyen… Tényleg, mire jutottál Yunhoval?

    -Hát… Még mindig nem tudom, hogy mi lenne a jó döntés. A vacsorán persze mindketten próbáltunk normálisan viselkedni, hogy legalább ne romoljon a mi hülyeségeink miatt is apám egészsége. Aztán a sétán…

    -Mi történt? Megint próbálkozott valamivel?

    -Nem… Vagyis nem tudom… Mikor forgalmasabb helyre értünk, mindig megfogta a kezem és a kabátja zsebébe húzta mindkettőnkét. Aztán amint nem láthatott minket senki, egyből kirántotta és ellökött magától… Komolyan olyan fura volt.

    -Úgy tűnik, tényleg csak álca ez az egész.

    -Gondolod? Akkor mit csináljak?

    -Nem akarlak befolyásolni a döntésedben, de szerintem inkább küld el melegebb éghajlatra és próbád meg Maxel tisztázni a kettőtök viszonyát. Hívd fel Bunkócskát, hogy találkozni akarsz vele még ma. Menjetek le a partra és mondj el neki mindent. Ha még mindig nem száll le rólad, akkor vesd be Changmint is.

    -Rendben, így lesz.

Előkerestem a telefonom… Félve tárcsáztam… Kicsöngött…

Yunho P.o.V.

            Épp vége lett egy web konferenciának néhány tulajdonossal, mikor elkezdett rezegni a mobilom a zsebemben. Meg sem nézve, hogy ki hív, felvettem…

    -Igen, tessék.

    -Én vagyok az. Ráérsz délután?

    -Ha megint csak azért hívsz, hogy utána szépen helyben hagyj, akkor nem érek rá.

    -Most tényleg ott leszek. A parton várlak 3 körül.

    -Rendben. De ha nem jössz el…

    -Ne aggódj, ma nem hagylak faképnél.

    -Csodás. Akkor 3-kor a parton. Ne késs!

    -Nem fogok. Szia!

    -Bye!

Vajon mit akarhat már megint? Csak nem sikerült végre elhatároznia magát? Akárhogy is lesz, nem adom fel. Nem hagyom, hogy Ő vigyen mindent!

Mivel 3-ig még volt időm, így hazamentem. Pihentem egy kicsit, átöltöztem kényelmesebb ruhába, mert az öltöny nem a legkomfortosabb szerelés egy gyors találkára. Fél 3 körül beültem a kocsimba és elindultam a megbeszélt helyre. Még így is késtem pár percet egy dugó miatt…

    -Még te mondtad, hogy ne merjek csúszni…

    -Úgy gondolom, ez a te múltkori alakításodhoz képest semmi. De térjünk inkább a lényegre.

    -Rendben. Szóval… Bár folyamatosan azzal jössz, hogy csak te segíthetsz rajtunk, én nem így vélem. Rengeteg másik, nálad sokkal befolyásosabb személyt ismerek, akivel ezerszer szívesebben kötöm össze az életemet, mint veled.

    -Mi van? Te most…

    -Pontosan. Nem vagyok hajlandó hozzád menni.

    -Tényleg nem tudod felfogni, hogy én vagyok az egyetlen esélyed!!

    -Mégis miért ragaszkodsz hozzám ennyire?? Csak nem…

    -MI?? Dehogy is. Azért akarlak magam mellett tartani, mert…

    -Mert??? Talán Shadownak tényleg igaza van, csak kihasználsz engem.

    -Nem mintha te nem akarnál engem… Ha összeházasodnánk, annak nálad sem lenne semmi érzelmi alapja, pusztán a financiális háttér miatt mennél bele.

    -Végre van egy valami, amiben egye…-hirtelen elharapta mondata végét és tágra nyílt szemekkel bámulta a tengert. Eleinte nem értettem, miért indul meg a víz felé, aztán rájöttem. Egy kisgyerek fuldoklott nem túl messze a parttól. Egyre gyorsabban ment lefelé, majd mikor már a cipőjét mosta a víz, megtorpant. Azonnal utána rohantam…

    -Mi a baj? Miért nem mégy tovább? –kérdeztem tőle, de ahogy megláttam az arcát… Teljesen lefagyott, meg sem mozdult…

    -N-ne…N-nem halhatsz meg…-nyöszörögte, miközben megeredtek könnyei. Nem vártam tovább, beszaladtam a gyerekért, felkaptam és jöttem is vele kifelé. Mire kiértem, Hanna már a homokban feküdt eszméletlenül. Gyorsan elővettem a telefonomat és hívtam a mentőket. A kisfiút, miután sikeresen újraélesztettem, betakartam a kabátommal, Hye Nat pedig az ölembe vettem és átkaroltam.

    -Hé, Hanna. –rázogattam óvatosan, de semmi reakció.

Szerencsére a mentősök hamar kiértek, így mindenki időben kapott ellátást…