Hye Na Po.V.
Teljesen
össze vagyok zavarodva. Changmin megcsókolt és én nem ellenkeztem. Yunho szinte
a semmiből bukkant fel és kijelentette, hogy nincs kifogása a házasság ellen.
Most mégis mi a fenét csináljak??? Maxre még mindig csak barátként tudok
tekinteni, U-Knowra pedig… Hát őt tényleg nem tudom hova tenni. Hol ultra
bunkó, hol…Ja, nála nincs másik opció. Nem sok kedvem volt vele megint
találkozni, de egy, vissza kellett szereznem a D2-t és kettő, tisztáznunk kell
a dolgokat…
5 óra felé elindultam a
megbeszélt helyre, mert messze is laktam onnan és tél is volt, így az utak
meglehetősen csúsztak. Nagyjából 45 percbe került odaérnem, szóval még várnom
kellett rá. Addig is volt időm kitalálni, hogy mit mondjak majd neki.
Elfogadjam az ajánlatát és írjunk alá pár papírt, amiben bizonyos keretek közé
szorítjuk ezt az egészet? Vagy utasítsam vissza, mondjam meg apának, hogy bárki
más, de ő nem és felejtsem el azt is, hogy valaha létezett? Gondolatmenetemet
egy kérdés zavarta meg…
-Sokat vártál rám?
-Nem, de térjünk inkább a lényegre.
-Miért vagy ennyire morcos?
-Talán azért, mert lenne jobb dolgom is,
mint a te hülyeségeid miatt rohangálni a városban.
-Oké. Először is itt van a D2. Nem is
értem, hogy hagyhattad ott, mikor olyan értékesnek mondtátok.
-Köszi, hogy visszahoztad. –kikaptam a
kezéből a dobozkát és azonnal a táskámba raktam.
-A másik fontos dolog, amiről beszélnünk
kéne…
-Ugye nem hiszed azt, hogy megint
belemegyek a kis játékodba?
-Nincs más lehetőséged. Az apád cégének
szüksége van a pénzemre.
-Egoista barom. Szerinted csak neked van
annyi financiális erőd, hogy segíteni tudj nekünk. Akkor hatalmasat tévedsz.
Nem vagyok hajlandó semmit sem elfogadni egy hozzád hasonló önközpontú
idiótától. Világos?
-Nem értem, mi bajod van velem? Leszámítva
azt az egy botlást, úgy gondolom, semmi rosszat nem tettem ellened. Akkor mégis
miért vagy ennyire ellenszenves velem. De tudod mit, ne is válaszolj… Van egy
ajánlatom. Képes vagy végighallgatni közbeszólás nélkül?
-Mondjad.
YunhoP.o.V.
-Nos, mint azt már a kórházban is mondtam
neked, köthetünk egy megegyezést, amiben tisztázzuk, hogy miként lesz a házas
életünk. Természetesen erről senki sem tudna, csak mi ketten.
-És ez hol jó nekem?
-Én úgy gondoltam, hogy ugye most február
van. Júniusban megtartanánk az esküvőt, utána pedig fél év után valamilyen
addig letisztázott indokkal elválnánk. Mindenki vinné a saját dolgait, értheted
ezt a cégre is.
-Szóval ha pontosan értem, akkor azt mondod,
hogy színészkedjünk körül-belül 1 éven keresztül, utána pedig kalap-kabát.
-Pontosan. De nem kell rögtön válaszolnod.
Gondolkodj rajta nyugodtan, a számomat úgyis tudod. Hívj, ha döntöttél!
–lezárásként közelebb léptem hozzá és megöleltem. -Szép álmokat!
Kezdetben meg sem mozdult, csak
teljesen meredten nézett el a vállam fölött. Kis vártatva megszólalt…
-Holnap délben várlak a Le Chaton
kávézóban…-mondta, majd beszállt a kocsijába és elhajtott.
Hye Na P.o.V.
Mikor
este hazaértem, Shadow már a szobámban várt engem, információkra éhesen. Az
igazat megvallva én sem tudtam hova tenni az ajánlatát, de egy barátnő tanácsa
mindig jól jön…
-Na, mit mondott?
-Benne lenne a házasságban.
-Ez komoly? Tuti van valami a háttérben, mert ilyen könnyen nem menne
bele.
-Nem tudom, de talán jobb is. Csak annyit mondott, hogy mi ketten
kössünk egy szerződést, amiről más nem tud…
-Ez már most bukott ügy, mert elmondtad nekem. –kuncogott Rinko.
-Nem ez a lényeg. Azt találta ki, hogy mostantól számítva kb. 1 évig
lennénk együtt. Esküvőt júniusban tartanánk és decemberben lenne a válás.
-Milyen indokkal vetnétek véget a házasságnak?
-Arról nem mondott semmi konkrétat. Csak annyit, hogy minden ”közös” tulajdon
visszakerülne a saját kezünkbe.
-Ez elég fair ajánlatnak tűnik.
-Tudom, ezért is…be kell, hogy valljam, tényleg hajlok egy kicsit az
elfogadása felé. De…
-De ott van az a bizonyos háttérben bujkáló dolog, amiről te sem tudsz.
Én csak azt mondhatom neked, bárhogy is döntesz majd, én melletted állok.
-Ez az egyetlen dolog, amiben biztos voltam. De mi lesz Changminnal? Mit
mondjak neki?
-Mindenképp te mond el neki, ha úgy határozol, hogy Yunhoval leszel.
Jobb, ha tőled tudja meg.
-Aish, teljesen össze vagyok zavarodva…
-Próbálj meg aludni egyet, hátha álmodban megszületik a válasz.
-Ezt is fogom tenni. Köszönöm, hogy mindig segítesz.
-Te is megtennéd ezt értem. Jó éjt, drágám!
-Neked is szép álmokat, kicsi dinkám!
Másnap reggel a szokásos időben
felkeltem, összeszedtem magam és bementem a céghez, mert vezető nélkül teljes
káosz uralkodna. Így is volt… tornyokban álltak az aláírandó szerződések és
egyéb papírok. Gyorsan átnéztem őket és a legsürgősebbeket elraktam a táskámba,
hogy bevigyem őket a kórházba mondván, hogy majd ott elintézem az aláírásukat…
Mikor beléptem a kórterembe, apám
már ült az ágyában. Nem festett túl jól, de legalább eszméleténél volt…
-Appa! –szaladtam oda hozzá, hogy
átöleljem.
-Csak óvatosan, kislányom.
-Nem is tudod, hogy mennyire féltem.
-Elhiszem. De mégis mit hoztál abban a
hatalmas táskában.
-Ebédet meg munkát. Rengeteg papír vár
szignózásra.
-Hozd csak ide őket, majd átnézem.
-De nem vagy még olyan állapotban…
-Amíg az ágyban fekszek, addig nem lehet
baj.
-Rendben, de egyszerre csak párat kapsz
meg.
-Igenis, Főnökasszony.
Annyira belevesztünk a munkába,
hogy észre se vettem, mennyi az idő. Csak a telefonom folyamatos rezgésére
figyeltem fel…
-Te meg hol a fenében vagy? –ordított le a
készüléken keresztül Yunho.
-Bocsi, megfeledkeztem a találkozóról.
-Már itt ülök 3 órája, és te csak annyit
tudsz mondani, hogy elfelejtetted!! Hol vagy most?
-Apánál a kórházban.
-El ne mozdulj onnan, mindjárt ott vagyok.
-Tes…-mondatom végére kinyomta.
-Ki volt az, kicsim?
-Csak egy ismerősöm.
Yunho P.o.V.
Miután
leraktam a telefont, egyből beszálltam a kocsimba. „Én próbáltam vele normális lenni, de ő figyelembe se veszi. Mégis
kinek hiszi magát??? Jelenleg túlságosan ingerült vagyok ahhoz, hogy tisztán
tudjak gondolkodni. Egyáltalán miért is próbálok én segíteni neki?? Csak egy
elkényeztetett, naiv kis liba, aki leragadt a romantikus regények világában…”
–gondoltam magamban, miközben a kórház felé tartottam. A szobához érve, nem
törődve semmivel berontottam, megragadtam Hanna csuklóját és elkezdtem kifelé
húzni…
-Na de fiatalúr, mégis mit képzel
magáról??
-Appa, nyugodj meg, ő csak egy ismerősöm.
Azonnal jövök vissza. –mondta Hye Na az apjának.
Amilyen gyorsan csak lehetett, ki
akartam érni a kocsihoz…
-Hova a fenébe ráncigálsz?
-Olyan helyre, ahol négy szem közt tudunk
beszélni.
-Ehhez feltétlenül fontos elszorítania
csuklómat? Engedd már el végre!!
-Nem, mert akkor nem fogsz velem eljönni
innen.
-Hogy mi??? Azt hiszed, hogy ha normális
ember módjára megkérsz, akkor nem megyek el veled? Nevetséges vagy, remélem
tisztában vagy vele…
-Én lennék nevetséges? Akkor magadra mit
mondanál? Megígérsz valamit és aztán nem tartod be? Ez így mennyire normális?
-Ja, bocs, hogy az apám fontosabb nekem,
mint holmi puccos ficsúr, aki annyira fent hordja az orrát, hogy csoda, hogy
még nem esett el.
-Na, ezt most fejezd be, különben…
-jobbnak láttam itt abbahagyni, mert még a végén olyat mondtam volna, amit
megbánok.
-Különben mi? Megütsz? Az igazán férfias
tett lenne, de tényleg.
-Mondtam, hogy elég legyen!! –kezdtem még
ingerültebb lenni.
-Gyerünk, üss meg. Úgyse mered…
Ebben a pillanatban szakadt el a
cérna… Nem bírtam tovább idegekkel. Nem vagyok normális, hogy egyáltalán
felajánlottam a segítségem. Megfogtam mindkét vállát és az autóhoz nyomtam…
-M-mit akarsz??
-Szerinted??
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése