31.rész-Két tűz között

       -És ha én nem akarom befejezni? Mi van, ha én másképp érzek?

       -Ezt hogy ért…

       -Én a helyedben letennék róla, haver. –lépett oda hozzánk Yunho és átkarolta a derekam.

       -Te meg…

       -Nem megmondtam, hogy egy perccel sem várok többet. Nézz csak az órádra!

       -9:29. Hamarabb jöttél.

       -Igen, hogy biztos időben indulhassunk. De ahogy látom, nem igazán sikerült lezárnotok Changminnal a dolgokat.

       -Már épp indulni készültem. Mehetünk is.

       -Várj! Tudni akartad, hogy akkor miért csókoltalak meg, ugye? Azért, mert… Mert úgy gondoltam, hogy veled lehetne jövője egy kapcsolatnak. Csak valahogy el kellett indítani a dolgokat…

       -És ezt miért nem tudtad akkor elmondani?? Hmm??

       -Mert féltem, és mert tudtam, hogy előbb vagy utóbb megtalálnak és elvisznek. Így is lett.

       -Ne foglalkozz vele, csak gyere! –fogta a jobb kezemet Yunho és kezdett a lépcső felé húzni.

       -Állj, még nem fejeztem be! –ragadta meg bal csuklómat Max.

       -Lennétek szívesek elengedni?

       -Ezer örömmel, amint Mr. Maskman felhagy a zaklatásoddal.

       -Mert mi lesz, ha nem? –vágott vissza Changmin.

       -Biztosan tudni akarod, haver?

       -Jajj, fiúk, ne legyetek kiskakasok! Engedjétek el szépen egyszerre a kezem és minden meg van oldva. –mondtam nekik és ők teljesítették is- Köszönöm. Akkor mehetünk U-Know?

       -Persze, csak előtte…- bal karjával átkarolta derekamat, jobb kezével pedig a tarkómnál tartotta meg a fejem és érzéki csókot lehelt ajkaimra. Hatalmasra nyílt szemekkel figyeltem, miként ténykedik. Hyorinak igaza volt, valóban óvatosan harapdálni kezdte szám felső részét. Pár másodperc után szabad utat engedtem nyelvének, mely felfedezőútra indult. Kezeim szép lassan átölelték izmos hátát… Láttam, ahogy Changmin elindul a lépcső felé, majd szó nélkül eltűnik…

        -Most már elég lesz! –löktem el magamtól Yunhot zihálva- Ezt meg miért csináltad?? –vágtam szinte reflexből pofon.

        -Aucs… Másképp nem kopott volna le…

        -Oh, hogy te milyen segítőkész vagy. –mondtam morcosan, majd én is a lépcső felé vettem az irányt.

        -Most mi van? Talán nem volt jó?

        -Pasik…

Fél óra múlva már a Jung házban hajtottuk nyugovóra fejünket Shadowval a korábban már megismert szobában… De én nem tudtam elaludni… Folyamatosan csak Max csalódott arcát láttam magam előtt… Mégis mit tettem, hogy ezt érdemlem????