Yunho P.o.V.
-Te meg mit keresel ebben a szobában?
-Jesszus, a frászt hoztad rám, Hyori.
-Talán rossz a lelkiismereted?
-Nem. Miért lenne?
-Akkor minek jöttél Hanna szobájába. Azt
hitted, hogy nem fogok tudni róla? Ennél azért jobban ismersz, vagy nem?
-Sajnos túl jól is… De nem tartozok neked
magyarázattal, hiszen semmi közünk egymáshoz. Egyszeri alakalom csupán, hogy
elhoztalak ide magammal.
-Azt ne mondd… Még mindig szereted Hye
Nat??
-Mi az, hogy még mindig? Nem, korábban
sem volt ilyenről szó.
-Akkor miért hagytál ott engem egyedül a
szobában és miért ücsörögtél vele együtt az egyik padon?
-Ezt meg honnan… Hagyjuk. Inkább menjünk
vissza a saját szobáinkba és aludjuk, eléggé fáradt vagyok.
-Jöhetsz az enyémbe is, legalább lenne
társaságod.
-Ne is álmodj róla.
Hye Na P.o.V.
Amint a gép landolt és megkaptam a
csomagjaimat, egyből kerestem egy taxit és elindultam a kórház felé. Nem
tudtam, hogy mire számítsak, inkább igyekeztem felkészülni a legrosszabbra.
Amint beértem az épületbe, egyből a kezelőorvosát kezdtem keresni…
-Doktor úr, hogy van az édesapám?
-Kérem, jöjjön az irodámba, ott mindent
részletesen elmondok Önnek.
-Rendben, köszönöm.
-Nos, foglaljon helyet! –mutatott az
asztala előtti egyik székre.
-Kérem, ne húzza az időt, csak mondja
meg, hogy mi történt az apámmal.
-Szívinfarktusa volt, amibe kis híján
belehalt. Jelenleg stabil az állapota, de bármikor bekövetkezhet ismét a baj.
-H-hogy mi? E-ez miként lehetséges? –a
sokktól alig bírtam beszélni.
-Nagy valószínűséggel az utóbbi időben
nem figyelt oda megfelelően az egészségére. Emellett a szíve sem a régi már.
-Ezzel arra céloz, hogy ha nem vigyáz,
akár holnap is meghalhat? –egyre kevésbé tudtam visszatartani könnyeimet,
szépen lassan kezdtek el folyni az arcomon.
-Sajnos meg van az esélye. De ha sokat
pihen, egészségesen étkezik, és igyekszik kerülni a stresszt, akkor még sokáig
Ön mellett lehet.
-Bemehetek hozzá?
-Igen, de ne legyen bent sokáig.
-Értem, köszönöm.
Szinte szaladtam a
kórterme felé, mert mihamarabb látni akartam végre. Mielőtt bementem volna,
megálltam egy pillanatra az ajtó előtt és vettem egy mély lélegzetet. Halkan
kinyitottam az ajtót, lábujjhegyen beosontam és leültem az ágya melletti székre.
-Hye Na-ya?
-Igen, én vagyok az. Jobban vagy?
-Voltam már jobban is, de nem vészes.
-Ne beszélj, inkább pihenj! Majd később
visszajövök és hozok valami finom ebédet, amit én készítek el csak neked.
-Kislányom, előbb tisztáznunk kéne
valamit. Ebből az esetből kiindulva sosem tudhatjuk, hogy mikor leszek végleg
képtelen dolgozni. Ezért amíg te oda voltál a nevedre írattam a céget minden
részvényével együtt. Viszont ezt csak akkor kaphatod meg, ha megházasodsz.
-Mi? Már megint erről van szó? Miért kéne
nekem ahhoz férj, hogy örökölhessem a céget?
-Gondolkodj ésszerűen. Kell melléd egy
erőskezű férfi, aki tudja irányítani az üzlet ügyes-bajos dolgait, hogy te a
gyermekeitekkel tudj foglalkozni.
-De appa, ezt már megbeszéltük. Nem lesz
semmiféle érdekházasság! És erről nem nyitok vitát.
-Hye Na-ya! Megboldogult édesanyádat én
is azért vettem el, mert a szüleink így akarták. A szerelem csak később jött.
-Ezzel próbálsz meg érvelni? Azért, mert
nektek muszáj volt, akkor nekem is? Nem hiszem el, hogy képes vagy ezt mondani…
Legalább találtál már nekem ”megfelelő” partnert??
-Ami azt illeti…
-Szóval ezt már ilyen régóta tervezed? És
mégis ki lenne az?
-Egy vacsora keretein belül akartalak
bemutatni téged a fiatalembernek. Egy neves koreai cég vezérigazgatójának a
fia. Mivel a GiD terjeszkedni szeretne Korea felé, így ő tűnik a tökéletes
választásnak. Ráadásul az utóbbi hónapokban nagyon megindultunk lefelé a
lejtőn, jól fog jönni a támogatás.
-Miért van, hogy végül mindig a pénznél
kötünk ki? Inkább ne válaszolj… Helyette a nevét megmondanád?
-Jung Yunho.
-H-hogy? M-mit mondtál, mi a neve??
-Jung Yunho-ssi.
-N-nem, őt semmiképp sem. Bárki más
megfelel, de ő nem.
-Miért? Talán ismered?
-Mondhatni…
-Hisz ez remek, akkor könnyebben fog
zajlani a vacsora.
-Én nem fogok vele egy asztalhoz ülni,
az biztos.
-Kislányom, miért vagy ennyire ellene??
-M-mert…-amint eszembe jutottak a
múltban történtek, éreztem, hogy megindulnak a könnyeim és nem bírtam őket
megállítani -mert mikor 17 éves voltam, akkor… akkor ő…
-Mit tett veled?
-Részeg volt és én sem voltam teljesen
jól…-ekkor rájöttem, hogy nem kéne felizgatnom apát régi dolgokkal, így…-
Ellopta az első csókomat.
-Ez lenne az a hatalmas vétek, amiért
ellenzed? Azt hittem, komolyabb.
-Akkoriban nekem ez is elég komoly volt.
De mindegy, megyek és hozok neked ebédet. Szia!
-Rendben, szia!
Amint kiléptem a szobájából,
egyből leroskadtam a fal mellett. „Miért
pont ő? Mit követtem el, hogy folyton az életemben van??”
-Hanna, jól vagy?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése