42.rész-Tűnjünk el innen!

Hye Na P.o.V.

            Nem akartam elhinni, hogy egy ágyban vagyok vele… Hogyan kerültünk ide, és mit csinálhatott velem??

      -Mi történt? Nem emlékszek semmire.

      -Nekem sincs sokkal több emlékképem, mert miután ideértünk, elfogyasztottam pár italt a minibárból. Bár ezt talán nem kellett volna…

      -Értem, de… -észrevettem, hogy nincs rajta felső- Ugye csak a pólódat vetted le?

Nem válaszolt, csak felemelte egy kicsit a takarót és benézett alá. Az arckifejezése mindent elárult, nem csak felülről volt hiányos az öltözete. Ekkor eszembe jutott, hogy talán a sajátomnak sem ártana utána járnom. Megfogtam a leplet és óvatosan, csak fél szemmel bekukucskáltam, hogy vajon magamon mit találok? De semmit sem véltem felfedezni, csak pár apró piros foltot a lepedőn.

      -Ugye mi nem…???? –néztem rá olyan ijedtséggel a szememben, mint még soha.

      -Én nem hiszem… vagyis nem tudom.

 

Yunho P.o.V.

      -Tényleg nem emléksz… -ekkor pillanatképek kezdtek bevillanni. Egy selyemsál…az ágykeret… ahogy szinte mozdulatlanul fekszik előttem… Te jó ég, mit tettem?!

      -É-én azt hiszem, itt az ideje, hogy menjek. Te maradj nyugodtan, majd én rendezem a számlát és hozatok fel neked reggelit is.

      -Mi ez a hirtelen jött kedvesség? Csak nem tettél valami rosszat mégis?

      -Nem, semmit.- „Vagy legalábbis inkább nem akarok emlékezni rá”- Most tényleg megyek. Majd otthon találkozunk. –igyekeztem mihamarabb eltűnni a szobából.

Hye Na P.o.V.

            Szó mi szó, tényleg nagyon furán viselkedett az utóbbi percekben… De mindegy, nem érdek…-ahogy másztam ki az ágyból fura foltokat vettem észre a lepedőn.

     -E-ez meg mi?? –léptem hátrébb a fekvőhelytől. Hirtelen az este apró emlékkockái kezdtek előjönni. A pia… ahogy megszorítja a csuklom körül a kendőt…Aztán minden elsötétül…

Mikor rájöttem, mi is történhetett, könnyeim patakokban kezdtek folyni.

     -H-hogy tehetted ezt velem??? Miért pont te???

Megkerestem a telefonomat és tárcsáztam az első számot…

     -Szia! Mondd!

     -G-g-gyere el értem, k-kérlek…- könnyeimmel küszködve alig tudtam beszélni.

     -Mi történt? Te sírsz?

     -Rinko, légyszi ne kérdezz többet, csak vigyél haza!

     -De… Rendben, megyek. Hol vagy most?

Megadtam Shadownak a hotel címét, aki így kb. fél órán belül a szoba ajtajában is állt.

     -Istenem, mi történt? –kérdezte, miközben átölelt engem- Miért vagy még mindig a takaróba gubózva?

     -N-nem tudom. Csak pár homályos folt maradt meg az estéből.

     -Mit csinált veled?

     -Elvette mindenem…

     -Ezt úgy érted, hogy te meg ő…

     -Ki ne mondd, kérlek!

    -De te nem is ittál semmit, ha jól gondolom. Akkor miért nem emlékszel semmire?

    -Ötletem sincs. De nem akarok vele találkozni? Hazamehetünk hamarabb?

    -Persze. Megnézem a gépeket és a legkorábbival megyünk is Amerikába. Öltözz fel, mert még vissza kell mennünk a cuccainkért.

    -Rendben. Mást úgysem tehetek.

            Visszaérve a házhoz, még szinte be sem léptünk, de máris vele találtam magam szembe. Ahogy találkozott a tekintetünk… Ő mondhatni megbánóan nézett rám, de én… Én nem tudtam vele tartani a szemkontaktust. Azonnal elfordultam, mert nem akartam, hogy sírni lásson. Nem akartam gyengének mutatkozni előtte…

     -Gyere, menjünk csomagolni! –ragadta meg a karomat Shadow és húzott felfelé a lépcsőn.

     -Én bemegyek a fürdőbe összeszedni a cuccokat, te addig pakolássz idekint. –mondtam Rinkonak.

Shadow P.o.V.

            Épp az egyik bőröndbe próbáltam betaposni a ruháinkat, mikor valaki kopogott…

      -Gyere be! –mondtam.

      -Szia! Beszélhetnék Hannaval?

      -Azok után, amit vele tettél? Ne is álmodj róla!

      -Kérlek, nagyon fontos lenne.

      -Azt mondtam, hogy nem.

      -De… Nézd, tudom, hogy most azt hiszed, egy szemétláda vagyok, de ez nem így van…

      -Menj el, kérlek. Nem akarlak látni, legalábbis egyelőre biztos nem.

      -Csak 5…na jó, elég lesz 3 is… Oké maradjunk az 1 percnél. Csak ennyit kérek négy szem közt és utána békén hagylak, ígérem.

      -Shadow, légyszi menj ki.

      -Oké, de ha 2 perc múlva nem tűnik el innen, én rugdosom ki.

Hye Na P.o.V.

       -Mit akarsz még?

       -S-sajnálom, de…

       -De?? Sajnálod, de mégse?

       -Nem akartam ezt tenni veled. Csak így jött össze…

       -Így jött össze?? Tudod te, hogy mit beszélsz? Lehet, hogy ez neked semmiség, de nekem több van e mögött. Te…te voltál nekem az első. És én nem így akartam elveszíteni.

       -Szerinted én így terveztem? Sőt, eleve nem is akartam ezt megtenni. Viszont te tudod nagyon jól, hogy ha iszok, akkor olyan, mintha elpattanna bennem egy rugó és őrültségeket csinálok.

       -Nem mintha olyan régóta ismernélek, hogy ezt biztosra tudjam… De mondhatni van fogalmam róla, hogy mekkora tuskó tudsz lenni. Inkább hagyjuk az egészet a fenébe, nem akarok tovább erről beszélni. Megtörtént és visszaállítani már nem lehet. Úgyis elmegyek innen és jobb esetben nem találkozunk többet. Felejtsd el, hogy bármit is tettünk. Az lesz a legegyszerűbb, ha engem törölsz ki az elmédből. Most pedig menj, kérlek és hagyj csomagolni.

       -De…

       -Nincs de! Azt mondta, hogy menj el. –lépett be Rinko- Letelt az 1 perc. Viszlát!

       -Hát jó! Remélem is, hogy soha többé nem kell veled találkoznom! –jelenette ki dühösen, majd becsapva maga mögött az ajtót távozott.

       -Jól vagy?

       -Jobban leszek, ha végre eltűnünk innen.

       -Ma este 7-kor indul egy gép. Foglaltam két jegyet. Ha összeszedtünk mindent, akár mehetünk is.

       -Remek. Induljunk gyorsan.

Lent elbúcsúztunk a Jung család többi tagjától, megköszöntük a vendéglátást és a szeretetet, amit tőlük kaptunk. Szerencsére Ő nem jött le, így nem kellett pókerarcot erőltetnem magamra.

            A repülőn ülve csak az járt a fejemben, hogy végre nemsokára otthon leszek és elfelejthetem őt és az egész kavarodást, amit az életemben okozott…