Rinko P.o.V.
Ahogy
megláttam Hye Nat a földön ülni, nagyon megijedtem. Mikor az egyik szolgálólány
mondta, hogy mi történt, azonnal siettem hozzá.
-Hanna, jól vagy?
-Nem. –mondta.
Mikor felnézett láttam, hogy
teljesen kész van.
-Mi történt? Apud hogy van?
-Szívrohama volt. Sokat kell pihennie, de
még így is nagy a veszélye egy újabbnak. És… És…
-Mi és? Jajj, ne csigázz már!
-Elmondta, hogy a nevemre íratott mindent,
de csak akkor kaphatom meg, ha férjhez megyek.
-Ez komoly? És ki a ”szerencsés”?
-Sem őt, sem magamat nem mondanám
szerencsésnek.
-De ki a srác?
-Bunkócska.
-Már becenevet is ad… Várj, ugye nem AZ a
Bunkócska???
-De… Appa már egy vacsorát is leszervezett
velük.
-Szegénykém. Hogy akarod lerázni?
-Ötletem sincs. Neked?
-A szülők tudnak arról az incidensről?
-Én majdnem elmondtam, de aztán mégse.
-Mennyi időnk van valamit kitalálni? Mikor
lesz a vacsora?
-Szombat, ha minden jól megy.
-De az holnap után van.
-Tudom, ezért… -mondatát orvosok és
nővérek egy kisebb hada szakította félbe, akik mind az apja szobájába siettek…
Hye Na P.o.V.
Itt
meg mi a fene folyik? Miért rohan mindenki a szobájába? Csak nem…
-Doktor úr, mi történt?
-Kérem, lépjen hátrébb. Helyre van
szükségünk.
-Appa! Appa! –csak álltam az ágy végénél
és néztem, ahogy eszméletlenül fekszik- Nem teheted ezt velem!! Nem hagyhatsz
te is magamra!! Bár…bármit megteszek, csak maradj itt,kérlek!! Ha kell… akkor…
hozzámegyek Yunhohoz…
-Hanna kérlek, nyugodj meg! –ölelt át
Shadow –Minden rendben lesz.
-Nem, semmi sem lesz rendben. Miattam van
az egész. Ha én nem ragaszkodok olyan makacsul az elképzeléseimhez, akkor nem
kellett volna feleslegesen felizgatnia magát. Ha most ő… miattam…
-Erre még csak ne is gondolj, butus!
-Itt meg mi történt?
-Te meg…-hallottam Rinko hangján a
meglepettséget, de nem tudtam, hogy ki lehet az, mert háttal voltam az ajtónak…
Rinko P.o.V.
Nem
tudom, hogyan találtak meg minket. Mit keresnek itt? Mit akarnak Hannatól és
tőlem?
-Te meg mit csinálsz itt? –néztem Jae
Joongra.
-Én mondtam neki, hogy jöjjünk el. –vágta
rá Max.
-Csodás. Akkor kérlek, vidd ki innen Hye
Nat! Jobb, ha lenyugszik egy kicsit.
-Rendben, te addig maradj itt Heroval.
-Nem kell külön mondanod. Na, nyomás!
-Igenis, Főnökasszony! –szalutált, majd
átkarolta Hanna vállát és kikísérte őt.
-Honnan tudtátok, hogy itt vagyunk?
–fordultam JJ felé a folyosón.
-Már egy ideje itt vagyunk Amerikában és
épp át akartunk menni hozzájuk. El is mentünk, de ott az egyik szobalány
mondta, hogy mi történt. Max egyből beugrott a kocsiba, és szinte 300-zal
száguldott ide.
-Értem. És miért vagytok az USA-ban?
-Egy fotózásra jöttünk a GiD-hez. Aztán
meg maradtunk még egy kicsit pihenésképp. De te is mesélj valamit! Hogy bírod
az egyetemet?
-Jól, nem annyira megerőltető, mint
először gondoltam. Imádom a színes textíliákat és az apró mütyüröket.
-Hmm, milyen édes. –vigyorgott rám azzal
az ’úgyis tudom, hogy az enyém leszel’ kifejezéssel.
-Ezt nem mered még egyszer mondani, ugye?
–bokszoltam bele a vállába.
-Aucs, biztos, hogy lány vagy?
-Nem, fiú, csak jól álcázom magam.
-Aham… Mit szólnál egy kávéhoz?
-Én? Veled? Oké.
Changmin P.o.V.
Kikísértem
Hannat a kórház kertjébe. Már ismerem egy ideje, de még sosem láttam ennyire
elesettnek, ennyire törékenynek. Mindig olyan keménynek mutatta magát. Folyton
beszólogatott, most azonban meg sem szólalt, csak lassan, mint egy szellem
kóválygott mellettem. Éreztem, hogyha elengedném, akkor összeesne…
-M-Max?
-Hmm?
-Mi rosszat tettem, hogy ezt érdemlem?
-Ne mondd ezt, kérlek! Semmit sem tettél.
Nyugi, az apukád fel fog épülni.
-És… és mi lesz, ha nem. Nem
veszíthetem el őt is. Rajta kívül nincs senkim.
-Ezt rosszul gondolod. Ott van neked
Shadow, Jae Joong és…én is.
Erre nem válaszolt semmit, csak
olyan erősen átkarolt, ahogy csak bírt. Én sem tettem másképp, megöleltem őt.
Egyszerre több érzés is kavargott bennem. Egyrészt jó volt őt a karjaiban
tudni…ismét. Másrészt viszont tudtam, hogy nem önszántából teszi ezt. Csak
azért hagyja magát, mert most el van gyengülve mind fizikailag, mind
érzelmileg. Nem akartam ezt kihasználni, de valahogy a vágyaim átvették a
testem felett az uralmat. Óvatosan felemeltem a fejét és megcsókoltam. Nem
tiltakozott… Éreztem, ahogy kicsorduló könnyei súrolják az én arcomat is.
-B-bocsi, nem kellett volna, csak…
-Ne engedj el, kérlek!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése