7.rész-Utállak!

-Inkább menj, és felejtsd el, hogy léteztem!

       -Hogy mondhatod ezt??? Nem, nem akarom!!! –csordult le egy könnycsepp az arcomon.

       -Kérlek! Jobb lesz így mindkettőnknek…-elfordult, s úgy folytatta monológját- Gondolj csak bele, mindenki ránk szállna. Nem győznénk harcolni a paparazzikkal…

       -Mi van, ha mégsem indul be a szekér?? –kérdeztem könnyeimmel küszködve.

       -Akkor így jártunk, de…

       -Nem, semmi de. Tudd meg, hogy most nagyon önző vagy. Azt hiszed, ezzel engem védesz, de nem. Csak teljesen kikészítesz! –már patakokban folytak könnyeim- Amióta ebbe a nyomorult iskolába járok…sőt, amióta itt élek, te voltál az első barátom… Nem is pasim, hanem haverom. Azt ígérted 3 hónapig mellettem leszel, akkor most mi van?? Hmm???

       -Már nem vagy egyedül, veled van Shadow.

       -Ja, bocs. Igaz, engem csak úgy le lehet passzolni. De értem én, csak egy újabb hülye kiscsaj voltam, akivel szórakozhattál, amíg az ősök nem csettintettek, hogy takarodó van…

       -Várj, teljesen félreérted…

       -Igen, teljesen félreértettem, de főleg téged nem ismertelek meg eléggé… Inkább tényleg elmegyek… Szinte kiviharzottam a teremből. Ahogy rohantam a folyosón, összeütköztem Shadowval, aki nem mondott semmit, csak magához ölelt…

       -Hogy tehette ezt velem? Szemét!! Menjen a pokolba!!!

       -Hidd el, fogtok még találkozni. –mondta sokat sejtetően, de én nem törődtem vele.

       -Kit érdekel?!

Hazamentem és egész estébe nyúlóan zenélgettem…

            Eljött a szombat. A boszorkány már kora délután elkezdett felkészíteni… Egy pánt nélküli lila ruhát kaptam, melyet fekete csipke díszített… Hozzá szintén fekete kesztyű, cipő és maszk… Füstös szemek, vállra omló loknik… És egy apró tiara, mivel a mostoha ragaszkodott hozzá.

        -Gyere Kedvesem, indulnunk kell. Carterék már bizonyára várnak minket.

        -Már úgysem fordulhatok vissza…-mondtam, majd bemásztam a limóba.

        -Ezt jól látod. –vigyorgott rám, de ekkor észrevettem…

        -Khm… Egy kis rúzs maszatolódott a fogadra…-próbáltam elfojtani a nevetést.

Egész úton csöndben ültünk… Ő a sminkjét igazgatta, én pedig csak zenét hallgattam a telefonomról. Mikor megérkeztünk az épület elé, egy fiatal srác termett rögtön a kocsi ajtajánál és kinyitotta nekünk azt, míg egy másik kisegített bennünket…

        -Na, így kell fogadni egy vendéget. –mondta a boszi.

        -Igen, ha villogtatni akarjuk, hogy milyen puccosak vagyunk… -vágtam rá szinte rögtön.

        -Morgás helyett inkább menjünk be.

Megragadta a karom és elkezdett befelé húzni, de pár lépésre az ajtótól elengedett, szokásos művigyorát varázsolta arcára, majd miként egy új hercegnőt szoktak bekísérni első báljára, úgy vezetett be a tömegbe… Több száz ember elegánsabbnál elegánsabb ruhákban és furábbnál furább maszkokban…

        -Szeretettel üdvözlök minden kedves jelenlévőt!-szólalt meg Mr Carter- Mint azt bizonyára tudják, a jövő hét elején lesz idősebbik fiam 18. születésnapja. Ezen alkalomból gyűltünk itt ma össze. Mindenkinek kellemes estét és jó szórakozást kívánok! –nyitotta meg az ünnepélyt.

Lágy dallamok csendültek fel a hatalmas terem végében felállított színpadon. A jelenlevők egy része táncolni kezdett, másik fele pedig az asztaloknál foglalt helyet. Engem is felkért valaki, hogy keringőzzek vele egyet, ám táncunkat egy másik férfi félbeszakította…