11.rész-Shadow

A gépünk sikeresen landolt Tokyoban. Hosszas várakozás után megkaptuk a csomagjainkat is, így elindulhattunk Shadow nagyszüleinek házához.

      -El sem hiszem, hogy Japánban vagyok… veled…-mondtam barátnőm kezét izgatottan rángatva.

      -Én se hiszem el, de a kezemet még én is szeretném használni, szóval légyszi hagyj benne vért…

      -Uppsz, bocsi…

      -Mehetünk? Már biztosan várnak minket.

      -Persze.

El is indultunk a nagyszülők házához, ahol már tényleg nagyon izgultak értünk, hogy merre lehetünk.

      -Rinko-chan. –köszöntötte rég nem látott unokáját a nagymama.

      -Oba-saaan!- ugrott mamája nyakába Shadow –Ő itt a barátnőm, Hanna.

      -Üdvözlöm, a nevem Kang Hye Na. –hajoltam meg tisztelettudóan.

      -Szervusz, Hye Na-chan. Érezd jól magad nálunk.

      -Köszönöm, meglesz.

      -Gyere, megmutatom a szobánkat. -ragadta meg csuklómat Shadow.

      -Oh, oké… Szóval Rinko?

      -Igen, de jobban szeretem a Shadowt… sokkal titokzatosabb…

      -Értem, de itt nem hívhatlak úgy, ugye?

      -Ha kettesben vagyunk igen, de előttük inkább ne…

      -Most, hogy mondod… Ismerlek már egy ideje, de még nem tudom, miért pont Árnyéknak hívnak.

      -Hát… Erről nem igazán szeretek beszélni…

      -Naaa…-kérleltem kiskutya szemekkel.

      -Addig úgysem hagysz békén, amíg el nem mondom, ugye?

      -Pontosan.

      -Rendben, de erről ne beszélj senkinek, jó?

      -Lakat a számon.

      -8 éves lehettem, mikor először jelentkezett nálam ez a dolog… Már akkoriban sem a hatalmas baráti körömről voltam híres. Egyetlen igazán jó pajtásom volt, Yokonak hívták. Egyik este nagyon furát, mondhatni horrorisztikust álmodtam… Láttam, ahogy elüti egy busz és meghal… Az éjszaka közepén zokogva riadtam fel. Másnap épp a játszótéren labdáztunk, mikor a játék kigurult az útra. Yoko utána szaladt, majd mikor felvette büszkén a feje fölé emelte. Ekkor hirtelen, szinte a semmiből kikanyarodott egy őrülten száguldó autó… A sofőr nem tudott időben fékezni, így elütötte barátnőmet. Nem akartam elhinni… Tényleg megálmodtam volna Yoko halálát??? Mire a mentő kiért, már késő volt. Mint később kiderült, a gázoló egy körözött bűnöző volt, aki épp a rendőrök elől menekült… De ez nem mentesítette az alól, hogy megölte az egyetlen barátomat… Ezután, mivel többször is bejöttek a kis jóslataim, teljesen magamba fordultam, egy torzszülöttnek éreztem magam…

       -Részvétem. De nekünk olyan könnyen megnyíltál, hogy lehet ez?

       -Miután eljöttem otthonról, sikerült hozzászoknom az ”adományomhoz”… nagyjából…

       -Akkor ezért tudtad, hogy még fogok találkozni Changminnal…

       -Igen, előre láttam…mondhatni…

       -Szegénykém, biztos nem volt könnyű… Akkor azért vagy Shadow, így már érthető. De rám számíthatsz… -öleltem szorosan magamhoz.

       -Tudom és ezért hálás is vagyok.

       -Rinko-chan, hát ezért hagytad el Tokyot?? –lépett be a szobába a nagymama.

       -Basszus…- szisszent fel barátnőm…