5.rész-Hova tűntél?

-Nos, most már értitek?? Ezért jöttem utánatok…

       -Azta, gyönyörű…-tátotta el száját Max…

A sötét csuklya alól egy mélybarna, mandula formájú szempár látszódott pár pillanatra. Nem hittem volna, hogy van itt másik ”rizszabáló” is…

       -Te is ázsiai vagy? Honnan jöttél??

       -Kyoto, Japán. A nevem… Hívjatok csak egyszerűen Shadownak. –nyújtotta felénk a kezét.

       -Szia! Én Hye Na vagyok, de Hannanak is hívhatsz.

       -Én pedig Chang…

       -Tudom, te vagy Changmin, akiért valószínűleg itt is lesz a haverja és egy egész hadsereg, ha nem megy haza.

       -Ezt meg honnan veszed?

       -Mondjuk úgy, hogy jók a megérzéseim. Most pedig tűnés!

A keleti kapunál valóban nem volt senki. Max elköszönt, és amilyen gyorsan csak tudott, szaladt az iskola közeléből. Én visszamentem, mert még volt pár órám…

Hazaérve a nő, aki anyámnak nevezi magát, már le is támadott a szokásos hülyeségeivel…

       -Szervusz, Kedvesem! Jó volt a napod? Történt valami érdekes?

       -Helló! Igen. Nem.- válaszoltam egykedvűen és igyekeztem a szobám felé.

       -Normális reakcióra nem futja tőled, Kisasszony? –vont kérdőre.

       -Normális anyaként nem tudnál viselkedni, ha már annak nevezed magad mások előtt?

       -Ejj, de felvágták valaki nyelvét… De mindegy, úgy készülj, hogy a hétvégén álarcos bálra vagyunk hivatalosak a Carter családhoz. Van egy korodbeli fiuk, jó lenne, ha foglalkoznál vele az este folyamán.

       -Remek, még egy sznob idióta… -fintorodtam el.

       -Apáddal már megbeszéltem. El vagy engedve.

       -Az én véleményem nem is számít már??? –háborodtam fel végképp.

       -Még csak 16 vagy. Azt kell tenned, amit a felnőttek mondanak…

Inkább nem mondtam semmit, csak felrohantam a szobámba, becsaptam az ajtót és kezembe vettem a gitárom. A zene az egyetlen dolog, ami le tud nyugtatni… Kénytelen voltam beletörődni a sorsomba… Ekkor eszembe jutott, hogy ebéd óta nem hallottam semmit a sztárpalánta felől…

       -Aish, nem tudom a telefonszámát…-csaptam a homlokomra.

            Napok teltek el, de még mindig egy apró hírmorzsa sem érkezett tőle… Meglepetésemre azonban Shadowval egyre jobb kapcsolatot sikerült kialakítanom. Annak ellenére, hogy a legtöbb emberrel fura és zárkózott, nekem viszonylag könnyen megnyílt. Talán azért, mert mindketten két kicsi sárga pont vagyunk a fekete és fehér sakktáblán, melyen Lola a fehér királynő.

Épp szokásos óra közti szünetünket töltöttük, mikor hatalmas motorzajra lettünk figyelmesek… Vagy egy tucatnyi stáb kocsi kíséretében begördült egy fekete limuzin…

        -Ez meg ki lehet?-kérdeztem meglepetten újdonsült barátnőmet.

        -Szerintem Maxhez van köze. -válaszolta Shadow.

„Tényleg érte jöttek volna?” –kérdeztem magamban…