17.rész-A repülő

      -Azt hallottam, hogy ők is valamelyik japán szigetre jönnek a napokban kikapcsolódni.

      -Hogy miiiii??????

      -Legalábbis a hivatalos fan-oldal ezt írta. De szerintem nem ide …

      -Remélem is… -sóhajtottam fel kissé megkönnyebbülve.

      -Miért, te talán nem szereted őket?-kérdezte Miku.

      -Az egyik taggal régen volt egy kisebb nézeteltérése. Semmi komoly, de azóta nem igazán szívleli őt illetve őket.

      -Á, értem. Én nem tudom utálni őket. Olyan édesek… És…És… Egyszerűen tökéletesek.

      -Honnan tudod, ha még sosem láttad az arcukat?

      -Csak tudom… A szívem súgja, mely értük dobog.

Miközben Miku áradozását hallgattuk, szép lassan megérkeztünk a táborhelyünkre. Valóban remek volt onnan a kilátás a településre és az egész vulkáni kráterre.

      -Nos, itt is vagyunk. Ha kéne valami, akkor ezen elértek.–nyomott Rinko kezébe egy walkie-talkiet.

      -Még egyszer köszönjük, hogy idevezettél minket.

A lány integetve tűnt el a távolban. Mi gyorsan felállítottuk a sátrat, kiraktunk két széket meg egy asztalt, és egy kisebb gázpalackos sütőt. Vittünk magunkkal rament meg mindenféle nasit és üdítőket, hogy ne haljuk éhen…

      -Nem lehet, hogy inkább le kéne fújnunk a koreai utat. Nem akarok velük találkozni. Főleg Maxel nem…

      -Ne gondolj már erre! Inkább örülj annak, hogy ilyen szép helyen lehetsz.

      -Valóban szép lenne, de mik azok a hatalmas szürke felhők ott. –mutogattam a tenger felé.

      -Nagyon remélem, hogy nem vihar, vagy legalább nem erre jön.

      -Próbáljunk meg beszélni Mikuval, hátha ő tud valamit.

Miután Rinko sikeresen elérte a falut, megtudtuk, hogy valóban vihar jön, így amilyen hamar csak tudunk, le kell jönnünk a táborhelyünkről, mert nem biztonságos fent maradni…

Mikor leértünk a központba, pont elkaptunk egy beszélgetést a település vezetője és egy pilóta között. A közelgő vihar miatt kért leszállási engedélyt a sziget fennsíkján. A gép az engedélyt megkapva sikeresen landolt… Egy házaspár szállt le róla a lányukkal…

      -Jó napot! Elnézést, hogy csak így váratlanul megjelenünk, de a közelgő vihar miatt azt javasolta a pilóta, hogy szálljunk le, mert fent veszélyes lenne.

      -Isten hozta Önöket! –üdvözölte őket a vezető.

      -Mi járatban vagytok errefelé? –kérdezte Shadow a lánytól.

      -A bátyámat keressük, aki pár napja úgy döntött, hogy eljön otthonról, de azóta semmi hír róla. Csak annyit tudunk, hogy valahol Japánban van. Ha még egyáltalán itt van. Tokyoba tartottunk, de a vihar megálljt parancsolt.

      -Mi a neved? –vágtam közbe.

      - Ji-hye. A tesókámat pedig…