1. rész- Egy titokzatos lovag

A kora nyári nap fénye megcsillant a tiarán… A csipke lágyan omlott a vállaimra… A közelgő estét jelző első csillagok jelezték, hogy indulni kell…

       -Hye Na, kész vagy? –lépett be a szobába legjobb barátnőm Shadow.

       -Nem, de nincs mit tenni…- válaszoltam egy sóhaj kíséretében.

A kertben felállított pavilon alatt már várt az anyakönyvvezető és a jövendőbeli férjem… Mindig is arról álmodtam, hogy egyszer majd én is viselhetek egy gyönyörű menyasszonyi ruhát… De nem ilyen körülmények között… Azonban ne szaladjunk rögtön ennyire előre…

            A nevem Kang Hye Na. Nemrég töltöttem be a 20-at. Apám koreai, egy amerikai cég vezérigazgatója, nevelőanyám pedig amerikai, és egy igazi hárpia. Mivel nem vérszerinti lánya vagyok, így sosem foglalkozott velem igazán. Csak arra voltam neki jó, hogy elráncigálhatott engem mindenféle puccos bankettekre és partikra, hogy megmutassa, milyen tökéletes nevelt gyermeke van. Apukámat imádtam, de túl sok volt a munkája ahhoz, hogy velem lehessen. Egyetlen tényleges támaszomat Shadow jelentette. Kicsit rockeres beütésű csajszi, amit ugyan szülei nem igazán díjaznak, de ez őt nem érdekli, és egy igazi csupa szív ember.

Anyagiak szempontjából egyikünknek sem kellett aggódnia… A legelitebb iskolákat végeztük a lehető legsznobabb emberkék társaságában. Sosem bírtam az elkényeztetett picsákat, bár ezt akár rám is mondhatná bárki, annak ellenére, hogy soha nem viselkedtem úgy. Már középiskolában is rendesen meggyűlt velük a bajom…

*4 évvel korábban*

       -Nézzétek csak, ki tévedt köreinkbe… –mutogatott rám Lorelai, akit a legtöbben csak Lolaként vagy méhkirálynőként emlegettek- Mit akarsz itt, te kis félvér??

       -Mit vétettem én előző életemben, hogy veled ver a sors?? –tettem keresztbe karjaimat.

       -Oh, hogy megeredt a rizszabáló pici szájacskája. Volnál szíves magadtól távozni innen, vagy segítsünk? Árnyékolsz…

       -Máris, Őfelsége, a méhek királynője.- pukedliztem s elindultam az ellenkező irányba…

       -Mit mertél rám mondani, te kis ribanc. –tipegett felém a kb. 10 centis tűsarkújában- Bökd ki még egyszer és darabokra téplek.

       -Naná, és mit fogsz használni? A műkarmaidat? Vagy a kutyának nevezett zsebdögödet?

       -Traviiiii~s!!! –visította el magát azon az idegesítő hangján. Ekkor megjelent egy saccra 190 cm magas csávó, a méhek fővezére, a királynő ”pasija”… Bár ez a kifejezés erős túlzás… Ahogy hátráltam, az izomkolosszus mögém került és a vállamnál fogva elkapott…

       -Engedj el, te tahó!! –kiáltoztam, de semmi változás.

       -Nem hallottad a hölgyet? –szólalt meg egy idegen hang- Vagy leteszed, vagy nem állok jót magamért.

       -Csodás, még egy metszett szemű…-forgatta szemeit Lola- Micsoda hős, megmenti a fajtársát. A srác nem mondott semmit, csak egyetlen jól irányzott ütéssel tarkón vágta fogva tartómat, aki így elengedett és térdre rogyott. Megmentőm pedig közelebb lépett hozzám…

       -Jól vagy? Nem ütötted meg magad? –kérdezte kedvesen. Arcából nem láttam sokat, mert a Nap pont szemből sütött…

       -Ki vagy te és miért segítettél nekem??

       -Bocsi, el is felejtettem bemutatkozni. A nevem…