22.rész-Almost...

        -És mi a neve a kedves fiatalembernek?

        -Changmin.

        -C-Changmin??? –köpte ki szökőkútként a narancslevet U-Know.

        -C-Csak nem ismered?

        -Még hogy ismerem? Az egyik legjobb haverom általános óta. Fura, sose mondta, hogy lenne csaja…

        -Mert hivatalosan nem is lehetne. Igyekeztünk titokban tartani…

        -Ebéd után fel kell hívnom. Nagyon gyanús nekem itt valami.

Étkezés után valóban elindult a szobája felé, ahol a telóját kereste. Nem akartam, hogy lebuktasson, ezért bementem hozzá…

        -Nem azt mondtam, hogy a szobám tiltott terület?

        -Igen, de… Add ide a telefont!

        -Mert ha nem adom, akkor mit csinálsz? Megütsz?

        -Csak add ide!

        -Nem adom. –fogta a készüléket és olyan magasra emelte, amennyire csak tudta.

        -Ne szívass már!

Folyamatosan hátrált az ágy felé, majd elérve azt megbotlott benne és rá dőlt, magával rántva engem is… Csak centiken múlt, hogy rosszul landoljak…

        -Mi van, miért nem mered kinyitni a szemed?

        -He? É-Én… Csak…-mikor végre ránéztem, magam sem értem pontos okát, de elvesztem tekintetében. Valóban szép szemei vannak, de…-Elég, add ide azt a vacak mobilt!!

        -Miért félsz annyira attól, hogy felhívom Changmint. Talán hazudtál?

        -Nem, az Shadow volt… Vagyis… Nem minden része igaz.

        -Mégis melyik az?

        -Tényleg ismerem Maxet. Amerikában találkoztam vele. Ő volt az első barátom. Félre ne értsd, semmi romantikus dolog nem volt köztünk… Legalábbis én ezt hittem. De mikor vissza kellett jönnie Koreába a debüt miatt, akkor a reptéren lekapott minden előjel nélkül. Azóta sem tudom, hogy mire véljem azt a csókot. Azért mondhatta azt Rin…vagyis Shadow, hogy ő a pasim.

        -Pedig nem az, ugye?

        -Nem, ilyenről szó sincs. De arra szeretnélek kérni, hogy te se áruld el ezt. Nem akarok vagyoni vagy egyéb érdekek alapján férjhez menni, ha eljön az ideje.

        -Hallgatásomért mit kapok cserébe?

        -Chh… Nem tudom. Kérhetsz bármit.

        -Tényleg bármit??

        -Azért vannak határai, amiket ne feszegess…

        -Fiacskám, odabent vagy?

        -Aish, az anyám meg mit keres itt??

        -Nem tudom, de mennyire értené félre, ha engem is itt találna??-suttogtam a fülébe.

        -Gőzöm sincs, de nem is vagyok kíván…-nézett az ajtó irányába.

        -Fiam, bemegyek.

Olyan hirtelen kapta vissza felém a fejét, hogy meglepetésünkre ajkaink súrolták egymást…

        -Yun…Ho…ya…