89.rész-Shooting stars

Hye Na P.o.V.

   -Hívd csak nyugodtan!- legalább tisztázhatunk minden nézeteltérést.

   -Hogy mi?? Yunho, te…

   -Majd kint megbeszéljük a részleteket.

   -Jó éjt, kislányom! Ne maradj fent sokáig!

   -Nem fogok. Szép álmokat.

Amint becsuktam magunk után az ajtót, egyből megragadtam Yunho kezét és a kert felé húztam…

   -Miért lepődtél meg annyira azon, amit bent mondtam.

   -Tudod nagyon jól, hogy mi a helyzet Changmin és köztem, te mégis belementél abba, hogy elhívjam őt is.

   -Épp itt az ideje, hogy felfogja, esélye sincs. Ennek pedig a legjobb módja, ha részt vesz a bulin.

   -Te sem gondolhatod komolyan?!

   -Miért? Attól félsz, hogy jelenetet rendez? Ennél azért több esze van. Tudja nagyon jól, hogy az nem tenne jót a hírnevének.

   -Azok után, amit a kórházban mondott nekem, már nem lepődök meg semmin. Épp ezért nem kellett volna ezt így kijelentened, főleg nem az apám előtt…

   -Tényleg ennyire megkavartam volna a dolgokat?

   -Eléggé, de te is ott leszel, szóval a védelem is meg lesz oldva. Nem egyedül kell majd elvinnem a balhét…ha lesz.

   -Pontosan. Folyamatosan rád leszek tapadva, mint egy kis pióca. Le sem lehet majd vakarni.

   -A mosdóba is velem jössz?

   -Szívesen segítek letol…

   -Nem kell, kössz!

   -Csak felajánlottam. Nézd!- mutatott az ég felé- Egy hullócsillag.

   -Nem csak egy…Kívánjunk valamit!- összecsaptam két tenyeremet és lehunytam a szemeimet. „Azt kívánom, hogy…”

   -Na, mit kértél?? –kezdett el pattogni előttem, mint egy izgatott kisgyerek.

   -Ha elmondanám, akkor nem teljesülne…ezért nem fogod megtudni. –nyújtottam ki rá nyelvem.

   -Gonosz vagy!

   -Ez van.- szökdeltem arrébb.

   -Gyere csak ide!- nyúlt utánam.

   -Nem!- lépdeltem még távolabb.

   -Ne kelljen még egyszer mondanom…!

   -Miért, különben mit csinálsz?

   -Ne akard tudni…

Yunho P.o.V.

            Olyan volt, mint egy kislány, aki még hisz a mesékben és a csodákban. Gyorsan kívántam én is valamit, majd őt kezdtem figyelni. Hosszú pillái lágyan cirógatták arcát, hajába belekapott a hűs tavaszi szellő…

   -Na, mit kértél??

   -Ha elmondanám, akkor nem teljesülne…ezért nem fogod megtudni. –öltötte ki rám nyelvét.

   -Gonosz vagy!

   -Ez van.- arrébb ment tőlem.

   -Gyere csak ide!- nyúltam utána.

   -Nem!- még távolabb sétált.

   -Ne kelljen még egyszer mondanom…!

   -Miért, különben mit csinálsz?

   -Ne akard tudni…-elkezdtem kergetni a kertben. Körbe-körbe rohangáltunk a füvön, míg végül ő elterült a földön, én pedig követtem…

   -Kész, kifulladtam.

   -Ennyitől? Nem vagy edzésben…

   -Azt te csak hiszed!- hirtelen felpattant és a csípőmre ült.

   -Ugye tudod, hogy nem itt és nem most kéne?

   -Mit? Talán zavar?

   -Nem éppen, de ennek következményei is lehetnek…

   -Ugyan, kérlek! Ha már ennyitől felpörögsz, akkor komoly problémák lehetnek veled.

   -Úgy gondolod? –ülésbe toltam magam, őt pedig az ölembe húztam…

   -M-mire készülsz?

   -Na, hova lett az előbbi merészséged?

   -Eltűnt…Mit akarsz?

   -Ha teljesülne a kívánságom…-jobb kezemmel végigsimítottam arcán…

   -Mi lenne az?

   -Te magad mondtad, hogy nem szabad elárulni.

   -Igaz…De miért nézel így rám? Talán van rajtam valami?

   -Nem, semmi. Csak jól áll neked a holdfény…

   -Te meg miről beszélsz?

   -Ssst…-bal kezemmel megtámasztottam hátát, jobb kezemmel pedig közelebb húztam magamhoz arcát…-Gyönyörű vagy.

   -Ugyan…-fordult volna el, de én ismét felém fordítottam…

   -Tényleg az vagy. Nem hiszel nekem?

   -Nem igazán…-lesütötte pilláit…

   -Pedig itt lenne az ideje. –óvatosan felemeltem fejét és lágyan megcsókoltam…Ott ücsörögtünk a fűben…Az idő mintha megállt volna egy pillanatra…Kezeit hátamra csúszatta, és elkezdett simogatni. Én is egyre szorosabban öleltem magamhoz, míg végül eldőltünk…Ott feküdt alattam egy szál rövidke ruhában…Nem mondom, a fantáziám igencsak elkalandozott…Ha nem ilyen helyzetben lennénk, akkor talán…

   -Elnézést, Agasshi! Vendége érkezett. –lépett ki a házból az egyik szolgáló.

   -É-értem, azonnal megyek. –felpattant az ölemből, rendbe szedte magát és elindult befelé.

Miután én is megigazítottam a ruhámat, követtem őt a házba. Már a nappaliban ült, vele szemben pedig egy férfi, akit én csak hátulról láttam…

   -Tűnj el innen! Már százszor megmondtam. –kiabált Hanna az idegennel.

   -Hye Na, drágám. Ő meg ki?

   -Yunho, ő…