Shadow P.o.V.
Lassan
2 hét telt el azóta, hogy Jae Joong megsérült. Sokszor voltam bent nála,
leginkább akkor, ha nem volt órám vagy más elfoglaltságom. Remekül haladt a
rehabilitációval, már járni is tudott, ugyancsak mankókra támaszkodva…Hye Naék
visszamentek Amerikába Ji-hyevel együtt. Most Ji Na segít nekem az iskolában és
azon kívül is…
Egy újabb szombat, mikor megyek
be hozzá. Lassan kezdem jobban megismerni, és mikor nem jön elő a perverzebbik
énje, akkor egészen normálisan is lehet vele beszélgetni…
-Jó reggelt, álomszuszék! –húztam szét a függönyt szobája ablakán.
-Naa~, miért ilyen korán?
-Korán? 8 óra múlt.
-Az még túl hamar van…
-Előadó létedre, akik hozzá vannak szokva ahhoz, hogy hajnalban keljenek,
úgy nyafogsz, mit egy 3 éves óvodás.
-Nem is vagyok az…
-Gyerünk, kelj már fel! –elkezdtem lerángatni róla a takarót…
-Én a helyedben elengedném.
-Mert mi lesz, ha nem? –húzogattam tovább a leplet.
-Vállalnod kell a felelősséget.
-Ugyan miért? Mert leszedem rólad a takarót?
-Nem, másért…-teljes erejéből megrántotta a textilt, melytől egyenesen
rajta landoltam…félig. A mellkasán feküdtem, lábam még a padlón volt…-na,
ezért.
-Direkt
csináltad!
-Tudom,
mivel nem akartál rám hallgatni.
-És
most mi jön??
-Mit
szeretnél?- elkezdett egy re közelebb hajolni hozzám…
-Na azt már nem!- löktem fel magam az ágyról- Nem leszek ismét a
játékszered!
-Mi az,
hogy ismét??
-Pár héttel ezelőtt mit is csináltál? Talán nem emlékszel?
-De-de, minden egyes részlet az agyamba vésődött.
-Akkor?
-Csak gondoltam, próbálkozni még szabad. De ha nem…
-Nem!
Ne próbálkozz még egyszer.
-Igenis!
-Helyes. Na, gyere, kimegyünk a kertbe.
-Kerekesszékkel?
-Nem, a két lábadon és a mankókkal.
-De…Ennyire még nem vagyok jól.
-Pasi vagy, kibírod! Nem olyan nehéz és van sok pad is, ahol tudunk majd
pihenni. Egyébként is, ott leszek melletted.
-Ez esetben mehetünk.
-Szóval erre ment ki az egész…Már meg sem lepődök.
-Nem volt szándékos.
-Na ja. Add a kezed! –nyúltam felé, hogy segítsek neki kimászni az
ágyból.
-Köszi.
Miután kikászálódott, egyből
elindultunk a kert felé. Lassan bóklásztunk, nehogy nagyon megerőltesse a
lábát, hiszen el volt szokva a hosszú sétáktól…
-Shadow, kérdezhetek valamit?
Jae Joong P.o.V.
Amióta
mindenki hazament, csak Shadowra számíthattam. Ha nem jött volna be szinte
minden nap, akkor halálra untam volna magam. Még ha sokszor cseszegettem is,
akkor sem azért, mert rosszat akartam, csak így vezettem le a feszültséget…
-Shadow, kérdezhetek valamit?
-Hm?
-Miért utálsz még mindig?
-Eh?
-Akárhányszor bejössz, mindig érzem rajtad, hogy muszájból vagy velem és
nem azért, mert esetleg szeretnél, vagy mert mondjuk tényleg érdekel, hogy mi
van velem.
-Valóban érdekel, hogy élsz-e még, hiszen részben az én hibám is.
-Akkor csak bűntudatból vagy mellettem?
-Nem…Azért is, mert a barátom vagy, és nem hagyhatlak egyedül.
-A barátod? Tényleg csak barát?
-Igen…Valaki mást kedveltem meg nemrég és…
-Ne is folytasd, nem érdekel!
-De…Akkor minek kezdtél el lelkizni??
-Mert azt hittem, hogy ugyanúgy gondolkodunk…
-Miről?
-Arról, hogy…Szóval én tényleg megkedveltelek. Már akkor is bejöttél,
mikor először találkoztunk, de most, hogy jobban ismerlek, csak még erősebbnek
érzem a dolgot…
-Ezt úgy érted, hogy…te…engem…
-Igen és nem.
-Mi van?
-Nem szeretlek, csak kedvellek.
-Ez komoly?
-Nem, csak hülyülök…persze, hogy az!
-Én…Sajnálom, de most semmiképp nem lehetünk több barátoknál.
-Ki a másik személy? Ismerem?
-N-nem…
-Ezek szerint igen. Mivel a legjobb barátnődnek nem tennél keresztbe,
ezért Yunho kiesik a képből, és csak Changmin marad. Ő lenne az?
-N-nem…
-Vagyis ő. Rendben, én nem…vagyis mégis. Akármennyire is a haverom, nem
hagyom, hogy megszerezzen téged, mert én akarlak.
-Mi az, hogy akarsz?! Nem vagyok én holmi szeszéjek tárgya, amit csak
úgy akarni lehet!
-A fogalmazás sose volt az erősségem…Hova indulsz??
-Haza! Hagyj elmenni, különben olyan dolgot teszek, amit még a végén
megbánok!
-Várj már! –elkaptam csuklóját.
-Nem!! Engedj el!! Nem akarlak látni egy darabig!
-Ezt vegyem úgy, hogy pár napig nem jössz be??
-B*rom! Pontosan, szóval kopj le!- kirántotta kezét és elszaladt,
otthagyva engem a mankóimra támaszkodva a kertben…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése