Yunho
P.o.V.
Nem tudtam, hogy mit is kéne
mondanom. Hazudjam azt, hogy nem történt semmi vagy mondjam az igazat, hogy nem
emlékszek semmire…?
- Nézd, Hye Na, én nem tettem semmit.
Megígértem, hogy ha lehet, akkor még a csókot is kerülöm, és nem is szegtem ezt
meg. – nem akartam hazudni… vagy inkább eltitkolni, de amíg nem vagyok biztos a
dolgomban, addig talán jobb lesz így.
- Tényleg?
- Megkértél rá, hogy ne tegyem és tartottam
is hozzá magam. Talán nem hiszel nekem?
- De… csak szokás szerint
elbizonytalanodtam.
- Pedig nem adtam rá okot, úgy gondolom… Mit
szólnál hozzá, ha elmennénk sétálni?
- Remek ötlet, de előtte át kell öltöznöm.
- Addig én beszélek pár szót apukáddal. Hol
van?
- A kertben.
- Siess, hogy minél hamarabb indulhassunk.
- Rendben, 15… 10 perc és kész vagyok.
- Várni foglak. – amint Hanna eltűnt az
emeleten, én is kimentem a kertbe – Jó napot!
- Szervusz! A lányomért jöttél?
- Igen, elmegyünk sétálni. Csak amíg
elkészül, addig kijöttem önhöz.
- Foglalj helyet.
- Köszönöm.
- Mond csak, Yunho, történt valami a
napokban?
- Nem hinném, miért?
- Hye Na elbizonytalanodott és fél.
- Mitől?
- Attól tart, hogy megint előkerül egy előző
párod, akár egy gyerekkel együtt és miatta el kéne válnotok.
- Ez badarság! Soha nem fog megtörténni.
- Biztos? Mert ha mégis, akkor azért csúnyán
megfizetsz, ugye tudod?
- Tisztában vagyok vele, de nem hagynám őt
el. Szeretem, és nem tudnám őt bántani.
- Remélem is. Nem szeretném, ha a két család
közt egy ilyen miatt alakulna ki konfliktus.
- Nem fog, ígérem.
- Kész is vagyok, indulhatunk.
- Rendben, menjetek csak.
- Viszlát, uram!
- Szia, apa.
Hye
Na P.o.V.
Nem sokáig vacilláltam azon, hogy
mit is vegyek fel. Az első ruhát kaptam ki a szekrényből, ami a kezem ügyébe
került. Gyorsan előszedtem hozzá egy cipőt és egy táskát, aztán már szaladt is
a kertbe Yunhoért. Nem volt szándékomban hallgatózni, de pont abban a
pillanatban értem oda…
- Attól tart, hogy megint előkerül egy előző
párod, akár egy gyerekkel együtt és miatta el kéne válnotok.
- Ez badarság! Soha nem fog megtörténni.
- Biztos? Mert ha mégis, akkor azért csúnyán
megfizetsz, ugye tudod?
- Tisztában vagyok vele, de nem hagynám őt
el. Szeretem, és nem tudnám őt bántani.
- Remélem is. Nem szeretném, ha a két család
közt egy ilyen miatt alakulna ki konfliktus.
- Nem fog, ígérem.
- Kész is vagyok, indulhatunk.
- Rendben, menjetek csak.
- Viszlát, uram!
- Szia, apa.
A
part felé vettük az irányt. Régen voltunk már ilyen nyugodtan együtt, már
nagyon hiányzott. Kézen fogva sétálgattunk a kisebb-nagyobb utcákban…
-
Yunho… nem akartam, de hallottam, amiről apámmal beszéltetek. Nagyon jól esik
tudni, hogy ezt gondolod.
- Nem szeretném, ha ilyen butaságok miatt
aggódnál, nincs rá okod.
- Tudom, de… ismerve a múltad egy részét
igenis van félnivalóm.
- Tévedsz, nincs. Már régóta te vagy nekem
az egyetlen és ez nem fog megváltozni.
- Köszönöm. – elmosolyodtam, de aztán
eszembe jutott valami – Yunho…?
- Hm?
-
Szeretnél gyerekeket?
- T-tessék? Nem tudom… vagyis… Nem korai még
erről beszélni?
- De… - felsóhajtottam - Sajnálom, csak szerettem
volna tudni. Vedd úgy, hogy…
- Igen, egyet legalább.
- Tényleg?
- Persze. Ha te leszel az anyukájuk, akkor
akár egy egész focicsapatot is bevállalok.
- Lüke! – zavaromban nem tudtam mást
mondani, így inkább megcsókoltam. – Szeretlek!
- Én is téged. – belekaroltam és tovább
bandukoltunk a part felé… Egészen késő estig maradtunk lent, mert megnéztük a
naplementét. Szívem szerint megállítottam volna az időt, de nem tehettem.
Sajnos holnap megint hétfő és jön a bolondok háza.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése