2. évad 2. rész - Bizonytalanság

Yunho P.o.V.

            Reggel egy számomra teljesen idegen szobában ébredtem fel. A fejem hasogatott, a beszűrődő napsugarak bántották a szemem… Körbenézve nem találtam semmi furcsát, leszámítva azt, hogy nem volt rajtam a takarón kívül más. Kikászálódtam az ágyból és elvánszorogtam a fürdőig, de útközben megakadt a szemem valamin… egy szőke parókán. Szóval még ez sem volt igazi…

Gyorsan letusoltam és –bár nem igazán akartam- felvettem a tegnap esti ruháimat. Hívattam egy taxit, hogy minél hamarabb hazaérhessek, szerezhessek tiszta ruhát és mehessek Hye Nahoz… A kocsiban ülve felhívtam a fiúkat, hátha valaki el tudja nekem mondani, hogyan is kerültem a hotelbe.

   - Max, szia! – szóltam bele a készülékbe, amint felvette – Ugye nem zavarlak?

   - Annyira nem… most keltem pár perce. Történt valami?

   - Pont ezért hívtalak, ezt szeretném megtudni. Hogy kerültem én egy hotelbe?

   - Nos… a táncos lánnyal távoztál, meglehetősen ittasan.

   - Mi?

   - Jól hallod. mivel Jaejoong sem volt épp beszámítható állapotban, ezért Foxy felajánlotta, hogy elkísér téged.

   - És te ezt hagytad??

   - Mit tehettem volna, Jae ott lógott a nyakamon.

   - Istenem, ugye nem történt semmi…

   - Ezt neked kéne tudni, te voltál ott.

   - Mi van, ha…?

   - Higgadj le, szedd össze magad és próbálj emlékezni. De egyelőre még ne mondj semmi Hannanak. Ne idegeskedjen feleslegesen.

   - Igaz, köszi.

   - Nincs mit. Most viszont megyek, várnak rám a dalok.

   - Rendben, tényleg nagyon köszönöm. Szia!

   - Szia! – miután mindketten kinyomtuk, egyből azon kezdtem agyalni, hogy mit is csinálhattam én tegnap este a hotelben… De akárhogy törtem is a fejem, nem jutott eszembe semmi. Az utolsó emlékképem arról van, amint Foxy a rúdon vonaglik, utána fogalmam sincs, hogy mit csináltam… csináltunk?

Hye Na P.o.V.

            Vasárnap reggel ráértem kicsit lustálkodni, ezért csak 10 körül kászálódtam elő az ágyamból. Egy fürdést követően átmentem apához, mert már régen tudtam vele beszélgetni normális dolgokról… vagyis nem a munkáról.

   - Bejöhetek? – kopogtam és óvatosan benyitottam, mivel nem kaptam választ. Bementem, de nem volt senki a szobában. Azonnal a keresésére indultam… a kertben találtam meg.

   - Apa, már mindenütt kerestelek! Szólhattál volna…

   - Kicsim, minden rendben?

   - Leszámítva azt, hogy eltűntnek hittelek? Igen, minden rendben. Csak szerettem volna beszélgetni veled.

   - Gyere, üljünk le. – a teraszon lévő asztal mellett foglaltunk helyet. – Nos, miről lenne szó?

   - Félek…

   - Mitől?

   - Ettől az egész házasságosditól.

   - Talán már nem szereted Yunhot?

   - De, nem erről van szó, csak… Mi lesz, ha megint felbukkan egy ex, aki azzal jön, hogy van egy 5 éves gyereke tőle? A gyereknek mindkét szülőre szüksége van, ezért nekem csak a szenvedés maradna… de azt nem bírnám ki.

   - Nem is kell. Ha valóban felmerülne ilyen helyzet, akkor azonnal beszélnénk a Jung családdal, és ha nincs más megoldás, akkor elválnátok. Ennyire egyszerű.

   - De… Már így is annyit küzdöttünk, nem akarnék tőle elválni… nem is tudnék.

   - Inkább magadhoz vennéd valaki más gyermekét?

   - Nem tudom… Viszont tényleg egyre jobban motoszkál bennem egy érzés, hogy valami baj lesz vagy az esküvőn, vagy utána.

   - Hye Na, drágám. – megfogtam a kezeimet – Nem kell aggódnod emiatt, nem lesz semmi gond. Azon a napon te leszel a legszebb és a legboldogabb nő a világon. Én pedig gondoskodok arról, hogy ezt semmi ne árnyékolhassa be.

   - Apu… - felálltam és megöleltem – Ugye tudod, hogy szeretlek és mindig is te leszel az első számú férfi az életemben.

   - Ne túlozz! – nevetve ölelt vissza.

   - Kisasszony, Jung úrfi érkezett önhöz.

   - Köszönöm, azonnal megyek. – elengedtem aput – Hát, most a kettes számú pasim vár.

   - Menj csak, én úgyis egy fontos hívást várok.

   - Tudod jól, hogy nem dolgozhatsz sokat.

   - Ne aggódj, nem fogok. Csak pár telefon és vége mára.

   - Rendben, addig is szia. – boldogan szaladtam a nappaliba, ahol Yunho nyakába ugrottam. – Már azt hittem, sosem érsz ide!

   - Minek köszönhetem ezt a fogadtatást?

   - Talán nem tetszik? – csalódottan engedtem őt el.

   - Nem, csak fura. – megragadta a derekamat és visszahúzott – De nagyon is tetszik, többször kéne így tenned.

   - Még meglátom… Ha jól viselkedsz, akkor lehet róla szó, hogy rendszeresebb legyen. De most gyere inkább és mesélj, milyen volt a buli? – leültünk a kanapéra.

   - Jó volt…

   - De? Nem vagy valami határozott. Csak nem történt valami?

   - Nem, semmi.

   - Nekem akarsz hazudni? Ismerlek már annyira, hogy észrevegyem. Szóval?

   - Tényleg nem volt semmi különös, csak… Oké, a fiúk hívtak egy táncos lányt.

   - Egyre válaszolj… Tartottad magad a megbeszéltekhez?

   - Nézd, Hye Na, én…