2. évad 10. rész - Tricked

Jaejoong P.o.V.

            Eljött a koncert napja. A főnökség áldását adta arra, hogy kiküldjek 2 ingyen VIP jegyet, amivel be tudnak jönni hátra is. 3 napja vitte el nekik egy futár a belépőket, de semmi választ sem kaptam eddig, hogy megkapták-e, eltudnak-e jönni… Kezdek egyre idegesebb lenni. „Mi van, ha nem lesz itt? Feleslegesen szervezkedtem volna ennyit? Mi lesz, ha…”

   - Jae, a telefonod kint hagytad, Rinko keres téged.

   - Mi? Azonnal add ide! – sietősen kaptam a készülék után – Shadow… sziah!

   - Jesszus! Maratont futottál, hogy így lihegsz?

   - Nem. Miről szeretnél beszélni?

   - Nos… Nem tudok, illetve tudunk elmenni. Rengeteg dolgom van a suliban, esélytelen, hogy most elszabaduljak. Sajnálom, tényleg jó lett volna találkozni, de nem most nem fog összejönni. Ígérem, hogy legközelebb az első sorban fogok tombolni.

   - Értem… Akkor majd máskor. Sok sikert a tanulmányaidhoz. Szia.

   - Szia. – csalódottan nyomtam ki a telefont - Szóval minden hiába volt… - motyogtam magam elé. Ez most nagyon rosszul esik. Annyira reménykedtem benne, hogy végre összejön, erre tessék! Azt hiszem, túlságosan beleéltem magam, pedig nem kellett volna.

   - Na, mit mondott? – Changmin leült mellém, a másik tükör elé. – Ahogy látom, nem lesz itt. Az arckifejezésed mindent elárul.

   - Pontosan… Mondhatni fel lettem ültetve.

   - Nyugi, biztos lesz még alkalmatok találkozni.

   - Ja, biztosan…

   - Ugye tudod, hogy ilyen fancsali képpel nem állhatsz a rajongóink elé? Sokan hagynák el a klubokat, ha ilyen ábrázattal mész ki a színpadra.

   - Addigra rendbe szedem magam, még csak most kezdik el beengedni őket a lelátóra.

   - Csak tényleg szedd is össze magad, mert így… elég bénán festesz, már bocs.

   - Tudom, de ne aggódj, rendbe jövök. – beraktam a füleseket és elindítottam egy lágy, nyugtató dalt. Csak ez tud segíteni, hogy teljesen ellazuljak és lehiggadjak…

2 órával később már a színpad alatt ácsorogva vártuk a nagy belépőnket. Pirotechnika, fényshow, táncos lányok és aztán megjelenünk mi. Ezeken az estéken mindenki 120%-os teljesítményt nyújt mind a színpadon, mind a backstageben. A fanok tombolnak és velünk együtt énekelnek, mi pedig fáradtságot nem mutatva igyekszünk a legjobbat kihozni magunkból és a koncertből. A jó hangulatnak köszönhetően sikerült megfeledkeznem a problémáimról és teljes mértékben csak a zenére illetve a rajongókra koncentráltam… Az este végére teljesen kimerültünk, de megérte.

Hullaként huppantam le az egyik fotelbe az öltözőben. Elnyúltam benne, még fejemet is hátra hajtottam és szemeimet lehunyva relaxáltam. Megmozdulni se volt kedvem, csak egy palack vizet próbáltam meg elérni, még mindig csukott szemmel, egy helyben maradva.

   - Csak nem ezt szeretnéd? – amint meghallottam a hangot, egyből kinyitottam szemeimet, tekintetem találkozott az övével. – Shadow?!

Rinko P.o.V.

            Mikor megkaptuk a jegyeket, nagyon meglepődtem. Nem tudom, hogy jó ötlet-e elmenni, de végül is nem lehet belőle bajom. Viszont nem akarom, hogy azt higgye, ennyivel megszerezhet magának, ezért úgy döntöttem, hogy felhívom és közlöm vele a rossz hírt.

   - Shadow… sziah!

   - Jesszus! Maratont futottál, hogy így lihegsz?

   - Nem. Miről szeretnél beszélni?

   - Nos… Nem tudok, illetve tudunk elmenni. Rengeteg dolgom van a suliban, esélytelen, hogy most elszabaduljak. Sajnálom, tényleg jó lett volna találkozni, de nem most nem fog összejönni. Ígérem, hogy legközelebb az első sorban fogok tombolni.

   - Értem… Akkor majd máskor. Sok sikert a tanulmányaidhoz. Szia.

   - Szia. – a hangjából ítélve sikerült elérnem a kellő hatást. Így biztosan meg fog lepődni, ha koncert után felbukkanok a színfalak mögött…

Az előadás végeztével gyorsan, még a tömeg előtt kijöttem a nézőtérről és elrejtőztem a fiúk öltözőjében a ruhaállvány mögé. Nem kellett sokat várnom, Jaejoong már meg is jelent. Leült, mondhatni szétfolyt az egyik fotelben és az asztal felé kezdett matatni. Halkan odasétáltam hozzá és fölé hajoltam. - Csak nem ezt szeretnéd? – meglepetten pislogott rám  - Shadow?!

   - Ha nem hallucinálsz, akkor igen. Biztos vagy benne, hogy nem képzelődsz? – mosolyogva léptem elé és odaadtam neki az üveget.

   - Én… Nem úgy volt, hogy nem tudsz jönni?

   - Látszik, hogy még nem ismersz igazán.

   - Ez igaz…

   - Nagyon kimerültél, igaz? – leültem egy szemben lévő fotelbe – Jók voltatok.

   - Végig itt voltál?

   - Igen, mindketten figyeltünk titeket.

   - Ji Na hol van?

   - Maxet kereste, ha jól emlékszem.

   - Értem. Mond csak, nem lenne kedved esetleg meginni egy zöld teát?

   - Akár most is mehetünk, ha gyorsan elkészülsz.

   - Már száguldok is.

   - Csak el ne ess a nagy sebességtől. – nevetve figyeltem, ahogy eltűnik a rögtönzött fülkében. Pár perccel később hétköznapi díszben ácsorgott előttem. Felém nyújtotta kezét, én pedig örömmel fogadtam el. Felsegített és az ajtó felé terelt.

   - Mehetünk. – kisfiúsan mosolyogva nézett rám, közben elindultunk egy nyugisabb teaházba a város szélén. Hosszasan beszélgettünk, minden vita nélkül. Azt hiszem, igazán ránk fért már ez, normálisabb lett tőle a kapcsolatunk. Nem mondom azt, hogy jelenleg sok esélyt látok barátságnál többre, de nem is zárkózok el tőle annyira, mint korábban, mert most megismerhettem az igazi Jaejoongot, nem Herot a maszk mögött.