Hye
Na P.o.V.
Pár nap választ el az esküvőnktől,
de az utóbbi hetekben nemhogy egymásra, de magunkra sem igazán volt időnk.
Folyamatosan jártunk tárgyalásról tárgyalásra, ebédekre, vacsorákra, de
valamiért a papírhegy csak nem akart elfogyni az asztalainkról…
-
Hanna, most hívott édesapád, hogy a délután további részét kiveheted. Rád is
fog férni.
- Nem, nem lehet. Még 3 határidős munka vár
rám, muszáj őket befejeznem.
- Ne terheld túl magad, nem fogod győzni.
Hallgass a főnök úrra, legalább most az egyszer. Na?
- Nem teh…
- Miért nem hallgatsz az apósomra?
- Yunho… te?
- Nem hagyhatom, hogy a jövendőbeli
feleségem halálra dolgozza magát. Azt hagyd csak meg nekem.
- Lüke. – mosolyogva álltam fel asztalomtól
és közelebb mentem hozzá – Mi szél hozott ide?
- Hiányoztál, az utóbbi napokban alig
láttalak.
- Oh… Öhm…
- Elnézést, már itt sem vagyok.
- Köszönöm. – amint a titkárnőm kiment,
egyből visszafordultam Yunhohoz – Te is nekem. El se hiszem, hogy csak pár nap,
és végleg az enyém leszel.
- Valóban hihetetlennek tűnik, főleg azok
után, ahogy indultunk. De kifejezetten örülök neki, hogy így alakult.
- Én is. Nem megyünk el este valahova, csak
te meg én?
- Mi lenne, ha inkább hozzám mennénk. Sokkal
nyugodtabb lenne, mint bárhol a városban.
- Ez igaz… Oké, úgyis régen találkoztam már
a családoddal is.
- Csak miattuk…
- Nem, te lüke! Főleg miattad, elvégre is te
leszel a férjem, nem ők. – szorosan magamhoz öleltem – Szeretlek.
- Én is szeretlek téged, mindennél jobban. –
megpuszilta a fejem. Már nagyon hiányzott, hogy mellettem legyen. – Akkor
később érted jövök, oké?
- Mhm… - bólogatva engedtem el őt és
visszaültem a székembe – Mikorra készüljek el?
- Mit szólnál a 7-hez, addigra menni fog, ugye?
- Persze. – dobtam felé egy csókot – Most
viszont tűnés, még sok dolgom van.
- Igenis, főnökasszony. – szalutált és
elhagyta az irodát. „Mindjárt itt a szombat, el se hiszem. Végképp a Jung
családhoz fogok tartozni… Jung Hye Na.” – gondolataimat vissza kell terelnem a
munkára, különben sose leszek kész.
Yunho
P.o.V.
Mivel mára végeztem az irodában, így
volt időm hazamenni és kicsit rendet tenni a lakásomban. Jobb lesz, ha ide
hozom, mert a lehető legkisebbre tudom csökkenteni annak az esélyét, hogy
valaki megzavar minket… Mire mindennel elkészültem, már indulhattam is érte. Útközben
vettem egy szál rózsát gondolván, hogy örül majd neki.
Leparkoltam
az épület előtt, magamhoz vettem a virágot és lassan elindultam felfelé.
Izgatott vagyok, pont úgy, mint mikor először mentünk el ténylegesen randizni,
minden háborúzás nélkül. Igen, tudom, ez így meglehetősen nyálasan hangzik egy
férfitől, de szeretem Hannat, vele akarok maradni örökre… Már senki sem volt az
épületben az őrökön és pár takarítón kívül. Bekopogtam hozzá… Nem jött semmi
válasz, ezért óvatosan benyitottam. Az asztalra dőlve aludt el, biztosan sokat
dolgozott az utóbbi napokban. Nem volt szívem felébreszteni, így csak odaléptem
mellé, hogy hátára terítsem a kardigánom, de mikor hozzáértem bőréhez éreztem,
hogy szinte lángol
- Hye
Na, Hye Na! – rázogattam finoman vállát.
- Mm… Tessék…
- Lázad van, azonnal hazaviszlek.
- Mi? Nem, semmi bajom.
- De, lázas vagy, pihenned kell.
- Mi lesz így a terveinkkel?
- Hm… Figyelj, úgyis hozzám mennénk, ott is
tudsz pihenni. Amíg alszol, addig főzök valami vacsorát, aztán megnézünk egy
filmet és aztán együtt szunyálunk. Na?
- Oké… Bocsi.
- Nincs miért bocsánatot kérned, főleg nem
tőlem. Inkább apádtól, hogy nem hallgattál rá és kimerülésig hajszoltad magad.
- Akkor menjünk gyorsan, doktor úr, nehogy
rosszabb legyen az állapotom. – belém karolt és kifelé kezdett húzni.
- Hirtelen meglepő gyorsasággal javult az
állapotod… Amivel persze nincs semmi baj.
- Ne szólj be, mert egyedül mész haza.
- Igenis, kisasszony! Kérem, kövessen az
autóhoz, ma én leszek a sofőrje.
- Rendben. – lekísértem a kocsihoz,
beszálltunk és már úton is voltunk a lakásomhoz. Hanna nagyon kimerültnek tűnt,
nem is ébresztettem fel, mikor elszunnyadt. Ismét ráterítettem a kardigánom egy
piros lámpánál állva. Remélem, hamar jobban lesz, különben az egész szervezés
felesleges volt, mert az esküvőt el kell halasztanunk… A lakáshoz érve óvatosan
keltegetni kezdtem.
- Hye Na, kedvesem… - rázogattam a vállát.
- Mmm… Hol vagyunk?
- Hazaértünk.
- Oh, gyors voltál.
- Gyere. – kisegítem a kocsiból –
Felmegyünk, veszel egy forró fürdőt, addig én főzök neked teát meg valami
vacsorát.
- Jól hangzik. – mosolyogva karol belém.
Felkísértem,
levettem róla a kardigánt és eltűntem a konyhában. Amíg ő fürdött, addig főztem
neki teát és készítettem pár szendvicset. Épp a tálcán igazítgattam el őket,
mikor megszólalt a telefonja. Otthonról hívták, ezért bekopogtam hozzá.
- Kicsim,
apukád hív. Bemehetek?
- Igen, már van rajtam ruha.
Bementem
és odaadtam neki a készüléket. Alig pár másodperc után teljesen elsápadt, a fal
mentén a földre csúszott és zokogni kezdett.
- Hye
Na… Kicsim, mi a baj?
- Apa… - könnyes szemekkel nézett rám – Apa…
- Mi történt vele?
- M-megint bevitték… eszméletlenül találtak
rá a dolgozószobájában.
